– Nem akartalak felzaklatni – folytatta Gábor fáradt hangon. – Ezért hallgattam az egészről. Ostobaság volt egyáltalán szóba állnom vele, most meg itt vagyok, és viselnem kell a következményeket. Arra sem gondoltam, hogy idáig fajulhat a dolog.
Esztert elöntötte a kétségbeesés. Valahol mélyen még reménykedett benne, hogy a férje majd mindent megmagyaráz, és kiderül, hogy semmiféle hűtlenség nem történt. Ehelyett Gábor szavai csak megerősítették a gyanút. A mondatok újra és újra visszhangoztak a fejében, mintha nem akarnának elcsitulni.
– Mondtam neki, hogy csináltassunk DNS-vizsgálatot – tette hozzá a férfi. – De hallani sem akar róla. És mondd, ez így mennyire életszerű? Ha biztos lenne a dolgában, nem tiltakozna ennyire. Nem ez a logikus?
Eszter keserűen felnevetett, de a hangja azonnal sírásba fulladt. Megrázta a fejét, mintha így akarná elűzni a gondolatait.
– Mondd csak, mi ütött beléd ennyi idősen? – tört ki belőle a felgyülemlett indulat. – Kalandra vágytál? Hiszen az a lány akár a gyereked is lehetne! Soha nem néztem volna ki belőled ilyesmit…
– Miféle gyerek? Kiről beszélsz? Viktóriáról? – hökkent meg Gábor. – Ugyan már, most komolyan? Jelenleg idősebbnek tűnik nálad! Ne viccelj már.
Eszter szeme elkerekedett.
– Tehát van egy Viktória is? Ez remek! – csattant fel. – Én Renátáról beszélek. Arról a lányról, aki az öledben ült azon a képen, és „Apuci” felirattal tette ki a közös fotótokat.
Gábor a homlokához kapott.
– Várj, Eszter, teljes félreértés az egész. Renáta az a bizonyos „lány”, akit rám akarnak tukmálni. Én meg azt hittem, Viktóriáról tudtál meg valamit… Fogalmam sincs, hogyan talált meg. Azt állítja, hogy van egy felnőtt lánya tőlem, akinek szüksége van az apjára. Eleinte találkozni sem akartam velük, de Viktória egyszer csak megjelent Renátával az irodám előtt. A lány boldogan vetette magát a nyakamba, mintha valóban az apját látná. Közölte, hogy várandós, a gyerek apja pedig eltűnt, és most támogatásra szorul. Egyetlen alkalommal ültem be vele egy kávézóba. Kért egy közös képet, én pedig balga módon belementem. Arra nem számítottam, hogy az ölembe huppan, és ölelgetni kezd. Azonnal megmondtam neki, hogy kételkedem a rokonságunkban, ráadásul tudtommal nem is lehet gyermekem. Viktória viszont azt hajtogatja, hogy rajtam kívül senkivel nem volt, és könyörög, hogy legalább most ne forduljak el a lánytól, aki a terhessége miatt amúgy is labilis. Világossá tettem: vagy DNS-teszt, vagy soha többé nem akarom őket látni. Arra viszont nem gondoltam, hogy ilyen fotókat fognak kirakni. Lehet, hogy szándékosan akarnak éket verni közénk. Szerintem nem hagyhatjuk annyiban.
Eszter mellkasáról mintha mázsás súly gördült volna le. A feszültség, amely percekkel korábban még szinte megfojtotta, hirtelen utat tört magának könnyek formájában. Zokogni kezdett. Gábor felállt, odalépett hozzá, és gyengéden magához ölelte.
– Ugyan már, te butus – suttogta a hajába. – Mi ketten összetartozunk. Olyanok vagyunk, mint két pingvin a jégtáblán – ha egyszer párt választanak, együtt maradnak. Amióta megismertelek, más nőre rá sem néztem. Viktóriával még egyetemistaként volt valami rövid kalandom, de hamar véget ért. Akkoriban elhagyott egy tehetősebb férfi kedvéért, és kijelentette, hogy többé hallani sem akar rólam. Nem is bántam különösebben. Valahol éreztem, hogy az igazi boldogság még vár rám – és igazam lett, mert te lettél az.
A férfi elhatározta, hogy pontot tesz az ügy végére, és nem hagyja, hogy bárki is szétzilálja a házasságát. Másnap üzenetet írt Renátának: találkozzanak egy kávézóban, mert beszélni szeretne a támogatás kérdéséről. Külön kérte, hogy egyedül jöjjön, mivel az anyja jelenlétében lehetetlen nyugodtan tárgyalni.
Renáta szinte repült a megbeszélt helyre. Amint meglátta Gábort, odasietett hozzá, és puszival üdvözölte. A férfi azonban hűvös, kemény tekintettel mérte végig, és az arcán nyoma sem volt annak a kedvességnek, amit korábban mutatott. A levegő egy pillanat alatt megfagyott közöttük, és Renáta mosolya bizonytalanul megremegett.