A reggel lassan kúszott be a konyhába, én pedig mozdulatlanul ültem az asztalnál. Nem zokogtam, nem járkáltam fel-alá idegesen. Csak bámultam az ablakon túl szürkülő eget, és kortyolgattam a rég kihűlt teát. Volt valami, amit apám még nem értett — de én már pontosan tudtam.
Fél nyolckor megszólalt a régi, megrepedt kijelzős mobilom. A hangja élesen hasított a csendbe.
— Anna, jó reggelt — szólt bele Gábor, a főtechnológusunk. A hangja feszült volt. — Baj van. István itt van az üzemben, kiabál, csapkod. Azonnal kéri a szállításhoz szükséges specifikációkat, de a páncélszekrény nem nyílik. A kódot nem fogadja el.
— Jó reggelt, Gábor. Tegnap felmondtam. A széf hozzáférése az én személyes biztonsági tanúsítványomhoz volt kötve. Az éjjel lejárt, így a rendszer automatikusan letiltotta. Egy hónapja szóltam apának, hogy frissíteni kellene, de szerinte az egész csak „női hiszti”.
A vonal túloldalán nehéz sóhaj hallatszott.
— És most mi lesz? A műhelyben állnak a gépek. A sofőrök idegesek, indulniuk kellene vidékre. András is telefonált. Azt mondja, amíg nincs a te aláírásod, nem adja ki a vasalatot. Állítólag külön megállapodása volt veled.
— Így igaz — feleltem higgadtan. — Sok sikert, Gábor.
Letettem. Tíz percen belül újra csörgött. Aztán megint. A hívások szinte záporoztak: az értékesítési osztály, a könyvelés, felháborodott megrendelők.
Tizenegy körül dörömbölés rázta meg a bejárati ajtót. Ezt az ütést bárhol felismerném.
Kinyitottam. Apám szinte berontott, majdnem fellökött. Nyakkendő nélkül volt, az inge kigombolva, a homlokán izzadság gyöngyözött.
— Te! — sziszegte, és felém bökött. — Mit műveltél? Miért zároltad a rendszert? Miért mondtad Andrásnak, hogy ne adjon ki semmit? A szállodai megrendelő úgy leordított minket telefonon, hogy Viktória sírógörcsöt kapott!
— Nem zártam le semmit — válaszoltam nyugodtan. — A teljes adatbázis az én szoftveremen futott, amit három éven át a saját bankkártyámmal fizettem. Te nem voltál hajlandó költségkeretet adni ezekre a „számítógépes játékokra”. Egyszerűen megszüntettem az előfizetést. András pedig nem akar olyanokkal dolgozni, akik nem értenek a fához.
— Azonnal bejössz az irodába! — förmedt rám, és megragadta a karomat. — Helyrehozod! Írok neked jutalmat. Ötvenezer forintot!
Lassan lefejtettem a kezét magamról.
— Nem, apa. Tegnap este az étteremben világosan megmutattad, mennyit érek szerinted. Kétezer forintot egy taxira. Pont ennyit.