Márk hosszan egyeztetett az édesanyjával, pontosítva az érkezés részleteit. Eszter a folyosón állt, és akaratlanul is kihallotta a beszélgetés foszlányait.
– Anya, az orosz hússalátát hozod, ugye? Eszter is készül majd valamivel – mondta Márk könnyed hangon.
Eszterben forrni kezdett a düh. Lassan visszalépett a nappaliba, és éles, hűvös hangon szólalt meg:
– Ezt most hogy értsem?
Márk összerezzent, és sietve bontotta a vonalat.
– Eszter, miért kell mindig hallgatóznod? – kérdezte idegesen.
– Hallgatózni? – vonta fel a szemöldökét. – Inkább arról van szó, hogy már megint eldöntöd helyettem, mit főzök, mit csinálok, mintha alkalmazott lennék a saját otthonomban.
– Csak azt mondtam, hogy jól főzöl – próbált békíteni Márk.
Ez azonban olaj volt a tűzre. Eszter szó nélkül hátat fordított, majd felkapta a telefonját, és tárcsázta Rékát.
– Réka, átmehetek hozzád éjszakára? – kérdezte hangosan, ügyelve rá, hogy Márk is tisztán hallja.
A barátnője azonnal megérezte, hogy baj van.
– Persze, gyere. Összevesztetek?
– Mit nevezel annak, amikor az ember a saját lakásában dísztárgynak érzi magát? – fakadt ki Eszter.
Márk odalépett hozzá.
– Ne csináld már, túlreagálod!
– Túlreagálom? – nézett rá hitetlenkedve. – Folyton alkalmazkodom. Mindig mindenkinek jut hely és figyelem – rajtam kívül.
Ezzel bevonult a hálószobába, és magára zárta az ajtót.
Másnap váratlanul Brigitta hívta fel Esztert.
– Drága Eszterkém, gondoltam, sütök még a híres túrós pitémből is. Márk annyira szereti – csilingelte kedveskedve.
Eszter nagy erőfeszítéssel őrizte meg a nyugalmát.
– Brigitta, szerintem most maradjunk az eredeti tervnél. Így is bőven lesz étel.
– De hát Márk csalódott lesz – jött a szemrehányó válasz.
Eszter mély levegőt vett.
– És az nem számít, hogy én mit szeretnék? – csúszott ki belőle.
A hívás után remegett a keze. Tudta, hogy nem csupán az anyósával van gond. Valójában az fájt neki, hogy a férje sosem áll ki mellette igazán.
Este újra megpróbált beszélni Márkkal.
– Nem az zavar, hogy jön az anyukád – kezdte csendesen. – Az bánt, hogy mindig kész tények elé állítasz. Mintha a véleményem nem lenne fontos.
Márk hallgatott, tekintete a padlóra szegeződött.
– Most ne csináljunk ebből ügyet. Ünnepeljünk, aztán lépjünk tovább – mondta végül.
Ez volt az a mondat, ami mindent eldöntött. Eszter elővett egy kisebb bőröndöt, néhány ruhát és a legszükségesebb dolgait belepakolta, majd a bejárati ajtó mellé tette. Márk tehetetlenül figyelte.
– Ha szerinted ez így rendben van, akkor maradj ebben. De gondold át, kivel akarod tölteni az újévet – mondta halkan.
Válasz nem érkezett. Amikor az ajtó becsukódott mögötte, Márkban először tudatosult, milyen súlyos lett a csend.
Az ünnepig már csak két nap volt hátra. A lakás ragyogott: a karácsonyfa díszei csillogtak, a fényfüzérek meleg fénnyel villogtak, a levegőben fahéj és mandarin illata keveredett. Mégis, a vidámság teljesen hiányzott. Eszter Rékánál maradt, Márk pedig egyedül nézte a feldíszített nappalit.
Brigitta és Kinga a megbeszéltek szerint megérkeztek. Hangosan pakolták ki a dobozokat, süteményeket, salátákat, házi bort hoztak magukkal, és közben arról beszélgettek, hogyan osszák be az estét.
Márk erőltetett mosollyal segített, de úgy érezte, mintha vendég lenne a saját otthonában.
– Márk, olyan sápadt vagy – jegyezte meg Brigitta, miközben letette az egyik lábast az asztalra. – Minden rendben?
– Persze, anya – felelte röviden, és elfordult.
Valójában semmi sem volt rendben. Egyre gyakrabban villant át rajta a gondolat, hogy Eszter nélkül a lakás csak falak és bútorok gyűjteménye. Az otthon melegét valójában ő teremtette meg.
Kinga, miután elrendezte az ajándékokat a fa alatt, odalépett hozzá.
– Hol van Eszter? Nem látom sehol.
Márk csak legyintett.
– Nem lesz itt szilveszterkor sem? – kérdezte meglepetten Kinga. – Ennyire komoly a dolog?
Brigitta, aki meghallotta a kérdést, sóhajtott, és leült velük szemben. Látszott rajta, hogy mondani készül valamit, ami talán mindent más megvilágításba helyez.