– Ha már nélkülem döntöttél úgy, hogy meghívod az anyádat és a húgodat, akkor az újévet is töltsd nélkülöm – vágta oda Eszter élesen. Igyekezett higgadtnak látszani, de a mellkasában vadul vert a szíve, és az ujjai remegését sem tudta teljesen elrejteni.
Márk homloka ráncba szaladt, ajkát összeszorította.
– Eszter, miért támadsz rögtön? Csak anyáról és Kingáról van szó. A szilveszter családi ünnep.
A nő fáradt, keserű mosollyal nézett rá.
– Úgy tűnik, én nem számítok családtagnak. Mert megkérdezni már nem volt fontos.
Az elmúlt napokban Eszternek feltűnt, hogy Márk furcsán viselkedik. Szórakozott volt, állandóan a telefonját nyomkodta, és amikor szóba került a szilveszteri program, kitérő válaszokat adott, a tekintetét is elkapta.
Aznap este, teázás közben Eszter elhatározta, hogy tiszta vizet önt a pohárba.
– Márk, mi a terv az év végére? Itthon maradunk, vagy elutazunk valahová?
A férfi a citromkarika után nyúlt, közben kerülte a pillantását.
– Itthon, persze. Azt hittem, ez egyértelmű.
– Rendben. Akkor beszéljük át a menüt – mosolyodott el Eszter, örülve, hogy kettesben ünnepelhetnek.
Ekkor Márk szinte mellékesen hozzátette:
– Ja, egyébként anya és Kinga is átjönnek.
Eszter kezében megállt a csésze.
– Tessék? – kérdezte vissza, bár pontosan hallotta.
– Arra gondoltam, hogy az újév mégiscsak családi alkalom. Ketten lennének otthon, az olyan szomorú. Nálunk barátságosabb a hangulat, mint anya lakásában – magyarázta Márk nyugodtnak tűnő hangon, de a kanalat idegesen forgatta az ujjai között.
– Arra gondoltál? – ismételte hitetlenkedve Eszter. – És engem nem kellett erről tájékoztatni?
– Ugyan már, Eszter, az anyámról beszélünk. Ezen mit kell egyeztetni?
A nő lassan letette a csészét az asztalra. Próbált fegyelmezett maradni, bár a hangja enyhén megremegett.
– Márk, szeretem az anyádat, és Kingával sincs bajom. De ez a mi otthonunk. Ha ide hívsz valakit, az kettőnkre tartozik.
– Mindig így reagálsz! – tárta szét a karját a férfi. – Csak azt akartam, hogy mindenkinek jó legyen.
– Mindenkinek? – keményedett meg Eszter tekintete. – És rám mikor gondolsz? Nem érzed, hogy megint kihagytál a döntésből?
Márk felállt az asztaltól, láthatóan küzdve a türelmével.
– Túlzásba viszed. Hiszen minden évben együtt szilveszterezünk velük, és eddig sem volt gond.
– Pont ez az! – csattant fel Eszter, ő is talpra állva. – Minden évben úgy teszek, mintha nem zavarna, pedig igenis zavar. Azt hittem, idén végre csak mi ketten leszünk.
– Ha ennyire ellenedre van, mondd meg anyának, hogy mégse jöjjenek – felelte Márk vállvonogatva.
Eszter nagyot sóhajtott. Látta rajta, hogy nem érti a lényeget. A sértettsége egyre nőtt benne, mint egy hógolyó, amely gurulás közben egyre nagyobbra hízik. Ahogy kilépett a konyhából, még visszaszólt:
– Ha nélkülem döntöttél a meghívásról, akkor az ünneplést is oldd meg nélkülem.
A hálószobába vonult, és magára zárta az ajtót, magára hagyva Márkot a gondolataival.
Másnap reggel a férfi úgy tett, mintha előző este semmi különös nem történt volna. Nyugodtan megreggelizett, majd leült a számítógép elé dolgozni. Eszter közben feszült csendben járkált a lakásban, mintha aknamezőn lépkedne, és igyekezett nem ő kezdeményezni a beszélgetést.
Ebéd után Márk végre felpillantott a monitorról.
– Miért vagy ilyen mogorva? Hiszen megbeszéltük, nem?
Eszter épp a szárítóról leszedett ruhákat hajtogatta. Megállt, és ránézett.
– Semmit sem beszéltünk meg. Te határoztál, ahogy szoktál.
– Ugyan, ne dramatizáld túl – dörzsölte meg a halántékát fáradtan. – Anya csak egy estére jön, nem költözik ide.
– Csak egy estére? – horkant fel Eszter. – És a bevásárlás, a főzés, a takarítás előtte-utána? Szerinted azt ki csinálja majd?
Márk nyitotta volna a száját, de végül nem szólt. Mindketten tudták, hogy az ilyen alkalmak terhe rendszerint Eszterre nehezedik.
Néhány órával később Márk végül a telefonja után nyúlt, és tárcsázni kezdte az édesanyját, hogy egyeztessen vele a részletekről.