Eszter maga is meglepődött, milyen tisztán látja: már nem retteg tőle. Inkább szánalmat érzett. Márk most először tűnt kicsinek.
– A téli gumikért jöttem, a balkonon hagytam őket. És különben is… – elakadt, a tekintete félresiklott. – Megvagy itt? Nem csinálnak ki a szomszédok? Mondtam, hogy nem lesz könnyű.
Eszterben lassan összeállt a kép. Valami félrement nála. Az a nagy újrakezdés megbicsaklott. A fiatal szerető feltehetően kifacsarta belőle a maradék pénzt is, aztán amikor jöttek a hétköznapok és a gondok, egyszerűen kitette. Most azért áll itt, hogy egy összetört, sírós Esztert találjon, akire fölényesen lenézhet.
– A kerekeket tegnap kitoltam a folyosóra, a szemétledobó mellé – felelte higgadtan. – Valaki már elvitte. És köszönöm, én teljesen rendben vagyok.
Már épp becsukta volna az ajtót, amikor Márk gyorsan beékelte a cipője orrát a résbe.
– Ne játszd az eszed! Engedj be, át kell néznem pár dolgot – csapott át a hangja élesbe.
Ebben a pillanatban zúgva megérkezett a lift. Az ajtók szétnyíltak, és Balázs lépett ki. Eredetileg tegnap utazott volna el, de a hóvihar miatt törölték a járatát, így váratlanul visszafordult.
Komótosan odasétált hozzájuk. A lépcsőházban szinte megfagyott a levegő.
– Vedd ki a lábad – mondta csendesen, mégis olyan hangsúllyal, amitől Márk torkán megmozdult az ádámcsutka.
– Te meg ki vagy? – próbált keménynek tűnni, de Balázs sótól kifehéredett viharkabátja és nyugodt, súlyos pillantása mellett inkább tűnt megszeppent kamasznak.
– Itt lakom. Te viszont rossz ajtónál próbálkozol – felelte Balázs, és egyszerűen Márk és az ajtó közé lépett, vállával finoman hátrébb tolva. – Láb ki. Megfordulsz. Lift.
Márk nagyot nyelt. Eszterre sandított, mintha tőle várna segítséget, de ő csak összefonta a karját. Sem félelem, sem együttérzés nem látszott rajta.
– Az ördög vigyen titeket – sziszegte végül, majd görnyedten elindult lefelé a lépcsőn, a liftet sem várta meg.
Balázs utána nézett, aztán Eszterre emelte a tekintetét. Az arca felengedett.
– Törölték a járatomat – mondta egyszerűen, miközben leemelte a hátizsákját. – Bejöhetek?
Eszter leoldotta a biztonsági láncot, és szélesre tárta az ajtót.
– Gyere. Főztem borscsot.
Figyelte, ahogy lehúzza a cipőjét, gondosan a szőnyegre teszi, és közben azt érezte, hogy benne is helyére billen valami. Meleg, élő érzés terjedt szét a mellkasában. Márk azt hitte, tönkretette az életét, amikor túladott ezeken a négyzetmétereken. Pedig akaratlanul is a legnagyobb ajándékot adta neki: teret csinált valami újnak.