…és ne hagyd magad megfélemlíteni.
Eszter még sokáig ébren forgolódott azon az éjjelen, de az új lakót nem kellett sokáig várnia. Két nappal később, szombat hajnalán rövid, határozott csengés hasított a csendbe. Magára kapta vastag frottír köntösét, belebújt a papucsába, és miközben a gyomra idegesen összerándult, ajtót nyitott.
A küszöbön egy magas, kissé görnyedt férfi állt terepszínű, bélelt dzsekiben. A vállán hatalmas túrahátizsák lógott, amilyet többhetes kirándulásokra visznek magukkal az emberek. Ruhájából dohos vasúti kocsi, nedves gyapjú és cigaretta szaga áradt.
– Jó reggelt. Balázs vagyok – nyújtott át egy átlátszó irattartót. – Megvettem a lakás felét. Ne aggódjon, csak átmenetileg leszek itt. Egy hónapig melózom vidéken, utána két hét pihenő. Nem szoktam más dolgába beleártani magam. A hűtőt elfelezzük, a fürdőt nem foglalom órákig.
Eszter szó nélkül félreállt. A férfi levette súlyos bakancsát, gondosan a gumiszőnyegre tette, majd bement Márk egykori szobájába.
Az első napok feszülten teltek. Eszter minden padlórecsegésre összerezzent. Márk mellett megszokta, hogy állandó készenlétben kell állnia: hol az inge nem volt elég sima, hol a vacsora ízetlen, hol túl hangosan vette a levegőt a tévé előtt. Folyton azt várta, mikor jön a következő szemrehányás.
Balázs azonban szinte észrevétlenül élt a lakásban. Reggel hatkor kelt, hosszan zúgott a zuhany, aztán a konyhában felkattant a vízforraló. Mire Eszter kilépett zabkását főzni, az asztal makulátlanul tiszta volt, a mosogató szárazra törölve, az ablak résnyire nyitva.
Egy csütörtöki napon késő estére ért haza. Hideg, szűnni nem akaró őszi eső áztatta át a kabátját. A konyhába lépve egy öntöttvas serpenyőt pillantott meg a tűzhelyen. Mellette sárga cetli: „Gombás sült krumpli. Egyen belőle, mielőtt megromlik.”
Tétován emelte fel a fedőt. Az erdei gomba, a fokhagyma és a friss kapor illata betöltötte a helyiséget. Szedett magának, leült, és csak akkor vette észre, hogy remeg a szája széle. Utoljára mikor főzött neki bárki is? Valójában soha. Márk szerint a konyha kizárólag női terep volt.
Amikor Balázs vízért jött, Eszter még mindig a tányér fölé hajolva ült.
– Köszönöm – mondta rekedten. – Nagyon finom lett.
– Egészségére – felelte a férfi, és a félfának támaszkodott. Egyszerű szürke pólót viselt, jobb alkarján pedig egy régi, halvány heg húzódott végig, mintha egy múltbeli történet néma emléke volna.