– Eladtam a részemet, holnap kiköltözöl – közölte Márk olyan közönyösen, mintha csak azt mondaná, elfogyott a kenyér. Közben fintorogva húzogatta félre az ingeket a vállfákon, mintha mindegyik zavarná.
Az utazótáska műanyag cipzárja élesen sercegett a csendben, szinte bántóan hangosan. Eszter a hálószoba ajtajának támaszkodva állt, talpa alatt jegesen hideg volt a laminált padló. A résnyire nyitott ablakon át nedves levegő és az utcán elhaladó kukásautó kipufogógáza szivárgott be.
– Márk… ezt most nem gondolod komolyan, ugye? – kérdezte rekedten. – Miféle részedet? Abban maradtunk, hogy elválunk, és közösen adjuk el a lakást. Az ár felét a nagymamám házának eladásából fizettem.
A férfi ingerülten megrántotta a vállát. A levegőt betöltötte az a nehéz, émelyítően édeskés parfüm, amit nemrég vett – állítólag egy fiatal gyakornok tanácsára.
– Eszter, hagyd már ezt a siránkozást. A papírok szerint én vagyok a tulajdonos. Hogy te mit tettél bele, az a te ügyed. Gondolkodnod kellett volna, nem játszani a tökéletes feleséget. Megvan a vevő, a pénz nálam van. Csomagolj össze, menj az anyádhoz, vagy bérelj ki egy szobát. Őszintén? Nem érdekel.
Durván összecsapta a táskát, a vállára kapta, és anélkül, hogy akár egy pillantást is vetett volna volt feleségére, kiment az előszobába. A bejárati ajtó súlyos csattanással záródott. Eszter mozdulatlanul maradt a szobában, a szekrény kiürült polcait bámulva. Olyan érzés telepedett rá, mintha belülről egy jeges kő nyomná a mellkasát.
Este a konyhában monoton zúgással dolgozott a régi hűtő. Júlia, akivel még egyetemista koruk óta barátnők voltak, Eszterrel szemben ült, és idegesen kapargatta a viaszosvászon terítőt egy teáskanállal. A csészékben kihűlt az erős fekete tea, olcsó bergamottillat lengte be a levegőt.
– Figyelj ide – emelte fel a fejét Júlia. A tekintetében nem sajnálat csillogott, hanem dühös elszántság. – Nem fogsz itt ülni és összeomlani. Direkt csinálta, hogy teljesen padlóra kerülj. Összeszűrte a levet azzal a fiatal gyakornokkal, most meg azt hiszi, ő az élet császára. Egy tapodtat sem mozdulsz innen, érted? Ez a lakás ugyanannyira a tiéd, mint az övé. Jöjjön csak az az új tulaj. Majd meglátjuk, ki marad talpon.
– És ha valami kétes alak lesz? – suttogta Eszter remegő hangon. – Nem tudnék nyugodtan aludni. Zárat sem cserélhetek, hivatalosan eladta a részét.
– Akkor szerelünk egy belső reteszt a hálószobaajtóra. Holnap veszünk, és felszereljük mi magunk. Eszter, most az a legfontosabb, hogy ne hagyd magad megfélemlíteni…