Erzsébet a mellkasához kapott, mozdulata színpadias volt, mégis átfutott rajta a valódi rémület árnyéka.
— Kapcsoljátok le azt a kamerát! — üvöltötte Benedek, arcát elöntötte a foltos vörösség, a gondosan felépített, makulátlan imázs darabokra hullott. — Márk, azonnal töröld az egészet!
— Szó sem lehet róla — felelte Márk higgadtan, tekintetében ragadozó csillogás villant. — Ez kincset ér, Benedek. Tiszta arany. „Egy zsarnok feleségének vallomása.” Az egekbe szöknek majd a nézettségi mutatók. Vágás nélkül megy adásba.
— Bíróságra viszem az ügyet! — harsogta László.
Érdeklődve fordultam felé.
— Milyen alapon? A polgári törvénykönyv személyiségi jogokra vonatkozó paragrafusára hivatkozna? A felvétel nyilvánosságra hozatala miatt? Hiszen a bejáratnál saját kezűleg írta alá a hozzájáruló nyilatkozatot, láttam. Ami pedig a tényeket illeti… minden papírom megvan. Számlák, banki kivonatok, szerződések. Ahogy önök neveznek, „ravasz falusi lány” vagyok — és a ravasz lány mindent eltesz bizonyítéknak.
Benedek lassan visszaroskadt a fotelbe. Pontosan tudta, mit jelentene, ha most elővenném a dossziékat. A „megfellebbezhetetlen ítész”, aki mások életéről mond erkölcsi ítéletet, egyik pillanatról a másikra közröhej tárgyává válna.
— Mit akarsz? — kérdezte végül halkan. Évek óta először nem parancsolt, csak kérdezett.
— Azt, hogy ez a bohózat itt és most véget érjen — futtattam végig a tekintetem a rokonságán. — Erzsébet, az etikettóráinak ezennel befellegzett. Vivien, a sarki kávézóban kétszáz forint egy presszó, azt még te is ki tudod fizetni. László, az ittlétük alapja megingott. Benedek… velünk kapcsolatban pedig tárgyalnunk kell a válásról. Kulturáltan. Közönség nélkül.
Az anyósa levegőt vett, hogy kibocsássa a jól ismert sértést, de a kamera piros fénye, az arcom nyugalma és Lilla ironikus pillantása megakasztotta.
— Modortalan nőszemély — préselte ki végül, majd összeszorított szájjal az ajtó felé indult. Tartása merev maradt, ám a léptei bizonytalanul kopogtak. Vivien és László némán követték, mint megtépázott kiskacsák az anyjukat.
Amikor becsapódott mögöttük az ajtó, Márk elismerően felmutatta a hüvelykujját.
— Eszter, ez elementáris volt. Ha tényleg elválsz, csinálok neked egy saját műsort. „Az egyszerű lány visszavág.”
— Majd átgondolom — feleltem száraz mosollyal.
Lilla odalépett, és átölelt.
— Anya, úgy érveltél, mint Szókratész a szofistákkal.
— Tessék? — motyogta Benedek a fotelből.
— Elegánsan és megcáfolhatatlanul, apa — magyarázta a lányom. — A tudás hatalom. A tudatlanság meg csak arra jó, hogy az ember meghívja a vendégeket, és saját magát hozza kellemetlen helyzetbe.
Benedekre néztem. A zsarnok eltűnt. Helyette egy megtört, középkorú férfi ült előttem, aki most értette meg, hogy a díszletek leomlottak, mögöttük pedig ott áll a masszív fal, amelyet én építettem fel. És ez a fal tartotta eddig a tetőt a feje fölött.
— Főzzek teát? — kérdeztem nyugodtan. — Van hozzá a saját süteményemből is. Osztriga sajnos nem érkezett.
Benedek szó nélkül bólintott. Megértette az üzenetet. A régi játszma véget ért — és többé nem lehetett ugyanazokkal a szabályokkal folytatni.