— Befektetés? — sipítozott fel Gábor, mintha legalábbis a tőzsdén forgatná a milliókat.
Erzsébet egyetlen pillantással helyre tette. — Az igazi befektetés az, hogy Júlia még mindig eltűr téged a saját lakásában, te szerencsétlen — vágta oda szárazon, majd felém fordult. — Lárikám, ez a torta mennyei.
Gábor sértett arccal nyúlt a süteményes tál felé. A vajazókés a kezemben udvarias, de határozott mozdulattal állta útját.
— Ötszáz forint, Gábor. Vagy marad a száraz karika.
— Most komolyan? A férjedtől pénzt kérsz? Anyám előtt?
— A piac könyörtelen, drágám — feleltem higgadtan. — A villa használata plusz ötven.
Arca előbb vörös lett, majd foltos. Felkapta a saját, papírszáraz péksüteményét, és kiviharzott a konyhából.
— Hisztis — jegyezte meg Erzsébet tárgyilagosan. — Tiszta apja. Az is állandóan a „tőkét” gyűjtögette, amíg egy nap a bőröndjével együtt vissza nem küldtem az anyjához. Készülj, kislányom, most jön a „megsértődtem és majd jól megfagyasztom a fülem” korszak.
Két hét elteltével a kísérlet látványos eredményeket hozott. Gábor lefogyott, beesett lett az arca, de a büszkesége makacsul tartotta benne a lelket. Gyűrött ingekben járt — a mosópor és az öblítő az én tulajdonom volt, a saját mosószappanját pedig méltóságán alulinak érezte használni. Olcsó dezodor szaga lengte körül, és úgy nézett rám, mint egy elvert kutya, amely még mindig farkasnak képzeli magát.
A fordulópont péntek este érkezett. Fáradtan, de jókedvűen léptem be az ajtón — aznap prémiumot kaptam. Az asztalon hervadt szegfűcsokor várt és egy üveg „Szovjetszkoje” pezsgő, amitől már a látványtól is gyomorégést kaptam.
Gábor kihúzott háttal ült, arca ragyogott, mint egy frissen suvickolt ötforintos.
— Lára, ülj le. Beszélnünk kell. Arra jutottam, hogy talán enyhíthetünk a feltételeken. Hajlandó vagyok a közös kasszába befizetni… — drámai szünetet tartott — havi ötezer forintot. Élelmiszerre.
Végigmértem őt. A szegfűket, amelyek inkább hasonlítottak egy múlt századi herbárium darabjaira, és a pezsgőt, amely a hiánygazdaság nosztalgiáját idézte.
— Ötezer? — kérdeztem vissza lassan. — Igazán nagyvonalú ajánlat. Csakhogy van egy apró részlet.
A táskámból elővettem egy mappát. Benne egy gondosan kinyomtatott Excel-táblázat lapult.
— Ez meg micsoda? — húzta össze a szemét gyanakodva.
— A számlád, kedvesem. Lakhatási díj. Nézd csak: belvárosi szoba bérleti díja, tekintve, hogy a nappalit és a konyhát is használod — 25 000 forint. Rezsi, különös tekintettel a negyvenperces zuhanyzásaidra — 5 000. Takarítási szolgáltatás, mivel a lakást én tartom rendben — 3 000. Összesen havi 33 000 forint. Az elmúlt két hétre eső rész: 16 500 forint.