…a konyhapulton pedig szépen sorakozott a pisztráng, az avokádó, néhány illatos sajt, ropogós zöldségek és egy palack hűtött, minőségi rizling.
Gábor megjelent az ajtóban, a félfának dőlve, mintha legalábbis egy csata fáradt hőse volna.
— Látom, megy a dőzsölés — jegyezte meg, a hal felé bökve. — Nem csoda, hogy sosem volt félretett pénzünk. Ez a fajta költekezés felemészti az embert.
— Nem „nekünk” nem volt, hanem nekem — javítottam ki nyugodtan, miközben citromkarikákat vágtam. — Te most épp társadalmi rangra spórolsz, ha jól értem. Egyébként elfoglaltad már a helyed a hűtőben? Az alsó fiók a tiéd. A zöldséges rekesz. Ott ideális a klíma a… befektetéseidnek.
Felnevetett az orra alatt, elővette a mirelit derelyét, és az én lábasomban kezdte főzni.
— A gáz — szólaltam meg háttal állva.
— Tessék?
— A gáz, a víz, az edény amortizációja, a mosogatószer. Hiszen mindent felezünk, nem?
Legyintett, mint egy sértett földbirtokos.
— Júlia, ne csinálj már ekkora ügyet apróságokból! Ez már szőrszálhasogatás.
— Nem, Gábor. Ez piacgazdaság.
Elvigyorodott volna, de a forró tészta a szájpadlásához tapadt, így inkább egy szerencsétlenül pislogó mopszra emlékeztetett, aki citromba harapott.
— Csak az bánt, hogy nem férsz hozzá a kártyámhoz — motyogta, miközben próbálta levakarni a ragacsos falatot a fogairól. — A nők mindig kiborulnak, ha kicsúszik a kezükből az irányítás.
Szombaton betoppant Erzsébet. Az anyósom külön kategória volt. Pontosan annyira kedvelt engem, amennyire lenézte a saját fia ostobaságát. Valaha egy nagy gyár főkönyvelőjeként dolgozott; a számokban jobban hitt, mint az emberekben.
Teáztunk, süteményt ettünk. Gábor velünk szemben ült, és egy akciósan vásárolt, száraz perecet rágcsált, mintha valami megszorító csomag mártírja lenne.
— Mama, képzeld, Júlia már a vécépapírt is elzárja előlem! — panaszkodott. — A fürdőben olyan tekercs lóg, mint a smirgli, de a szekrényben rejtegeti a háromrétegű, barackillatút! Ez diszkrimináció!
Erzsébet lassan letette a csészét az alátétre.
— Gáborkám — kezdte mézes hangon. — Amikor ezt a… hogy is mondtad… „diszkriminációt” bevezetted, melyik testrészeddel gondolkodtál? Azzal, amelyikhez a papír tartozik?
— Anya! Én optimalizálom a költségvetést! Autót akarok venni!
Az anyósom szemöldöke olyan magasra szökött, hogy majdnem eltűnt a frufruja alatt.
— Autót? Abból az apróból, amit a feleséged elől dugdosol? Fiam, te vécépapíron kuporgatsz, hogy vehess egy leharcolt rozsdaboglyát, és aztán királynak érezhesd magad az országúton?