…mókuskerékben rohanok, megállás nélkül.
Attól is, hogy amikor ők betoppannak, egyszerűen megszűnök létezni. Nem vagyok több egy pár kéznél, ami kever, szeletel, tálal. Egy pár lábnál, ami a konyha és az étkező között ingázik.
— Nem figyelsz rám — mondtam csendesebben, de határozottan.
— Figyelek, csak nem értem, mi bajod — felelte értetlenül.
Hát persze, hogy nem érti. Számára ez pofonegyszerű képlet: rokonok érkeznek — örülünk. A feleség mindent elintéz — még jobb. Az fel sem merül benne, hogy esetleg nekem nincs kedvem ehhez az egészhez.
Felvettem a konyharuhát, és komótosan törölgetni kezdtem a kezemet. Ujjonként, ráérősen, mintha időt nyernék.
— Tudod mit? — szólaltam meg végül. — Jöjjenek nyugodtan. De foglaljanak szobát egy hotelben.
— Milyen hotelben? Hiszen család! — háborodott fel.
— Akkor szálljanak meg a te rokonaidnál. Az édesanyádnál. Neki háromszobás lakása van.
— Anyu ezt nem bírná…
— És én igen? Nálunk talán panzió működik?
Elhallgatott. Láttam rajta, hogy próbálja összerakni a gondolatait, de nehezen halad.
— Rendben — mondta kis idő múlva. — Akkor majd én főzök.
Kicsúszott belőlem a nevetés. Nem gúnyból, inkább hitetlenkedve.
— Te? Komolyan?
— Miért ne? Tudok főzni.
— Tükörtojást igen. Meg kifőzöl egy zacskó tésztát. Az nem vendéglátás, az szükségmegoldás.
— Majd megtanulom!
Olyan eltökéltség csengett a hangjában, mint egy kisfiúéban, aki kijelenti, hogy holnaptól űrhajós lesz.
— Jól van — bólintottam. — Rajta.
És abban a pillanatban valami megváltozott bennem. A düh és a kimerültség helyét átvette a kíváncsiság. Tényleg érdekelt, mire jut.
Péntek este az ajtó úgy csapódott ki, mintha vihar érkezne. Beáramlottak csomagokkal, szatyrokkal, hangzavarral.
— Hol van Nóra? — kérdezte elsőként az anyja.
— Nóra most pihen — felelte a férjem. — Ma én látom vendégül a társaságot.
Olyan csend lett, hogy szinte a felső szomszéd lépteit is hallani lehetett.
— Pihen? Hogy érted azt, hogy pihen? — értetlenkedett az anyja.
— Úgy, hogy ül a szobában és olvas.
És valóban: a hálóban ültem egy regénnyel az ölemben. Füleltem. És bevallom, kifejezetten szórakoztatott a helyzet.
Egy óra elteltével résnyire nyílt az ajtó. Tanácstalan arc nézett be.
— Figyelj… a piláfot hogy kell elkészíteni?
— Keress rá.
— Rákerestem. Azt írja, pirítsam a húst aranybarnára. De az pontosan milyen?
— Hát… aranybarna.
— Nagyon segítőkész vagy…
Újabb félóra múlva ismét berontott.
— Mondd, mennyi rizs kell egy kiló húshoz?