Márk közben csak toporgott, egyik lábáról a másikra helyezve a súlyát, de egyetlen hang sem hagyta el a száját. Eszter érezte, ahogy mellkasában lassan, de megállíthatatlanul erőre kap az elszántság. Ma nem fog meghátrálni.
– Szóval, Zsuzsanna, egyszerű a helyzet – mondta kimérten. – Vagy magához költözik vissza a fia, vagy saját maga lép ki ezen az ajtón. Harmadik lehetőség nincs.
Egy pillanatra megállt, majd élesebben folytatta:
– Az nem zavarja, hogy ez a „fiú” harmincnégy éves? Hogy ez a felnőtt férfi már apa is?
A hangja megremegett, de nem a bizonytalanságtól.
– A gyereknek csizma kell, kabát, játék, ennivaló. Ezek nem teremnek maguktól. A fia mégsem siet, hogy gondoskodjon róluk!
– Majd észhez tér! Beszélek vele! – bólogatott Zsuzsanna kétségbeesetten. – De nem lehet csak úgy kitenni a saját férjedet!
– A család nem díszlet, hanem kemény munka – szólalt meg határozottan Kinga.
– És miért csak én robotoljak érte? – csattant fel Eszter. – Nem fogok egyedül húzni mindent! Van egy kisfiam, és érte felelősséggel tartozom!
– Én is a fiamat védem! – tárta szét a karját Zsuzsanna. – Ha hibázott, nem elzavarni kell, hanem segíteni neki! Vagy azt akarod, hogy az unokám apa nélkül nőjön fel?
– Azt akarom, hogy a fiam egészséges mintát lásson! – vágta rá Eszter. – Most azt nézi, hogy az apja napokon át hever a kanapén, az anyja pedig holtfáradtan ér haza, és még főzni is nekiáll.
– Nem mindenki születik konyhatündérnek… – motyogta Zsuzsanna.
– Egy tál tészta elkészítéséhez nem kell mesterszakács-diploma – legyintett Eszter. – De nem is ez a lényeg!
Márk egy teljes éve nem dolgozik. És láthatóan megfelel neki ez az állapot. Nekem viszont nem!
– Előbb nyugodtan át kellene beszélni… – próbálkozott az anyja.
– Megtörtént! – vágott közbe Eszter. – Szépen kértem, könyörögtem, vitáztam, ultimátumot adtam. Olyan, mintha falnak beszélnék. Semmi nem mozdítja ki.
– Nehéz időszakon megy keresztül – mentegette Zsuzsanna. – Összezavarodott.
– Nem összezavarodott, hanem elvesztette a felelősségérzetét – csapott vissza Eszter. – Egy éven át a hátamon vittem mindent. Ennyi volt.
– Tényleg képes lennél szétzilálni a családot? – sápadt el az anyós. – Az a legnagyobb kincs az életben!
– Vannak dolgok, amik nélkül nem lehet élni – felelte hűvösen Eszter.
– Mire gondolsz? – kérdezte gyanakodva Zsuzsanna.
– A megélhetésre – húzta el a száját Eszter. – Pénz nélkül semmi sem működik.
– De hát korábban rendesen keresett! Nem is rosszul! – erősködött az anyja.
– Igen, volt fizetése – bólintott Eszter. – Pont annyi, mint nekem. Aztán mindig akadt kifogás: nem számolták el a túlórát, elmaradt a prémium, valamit levontak. Mindig volt magyarázat. És most már egy éve csak magyarázat van, bevétel nincs.