Eszter a kanapé szélén ült, és némán figyelte a férjét. Márk ismét a telefonjába mélyedt, ujjai gépiesen görgettek a kijelzőn, mintha a világon semmi más nem létezne körülötte. Az asztalon felhalmozva hevertek a befizetésre váró számlák, a hűtőben pedig mindössze két doboz konzerv árválkodott.
– Szándékodban áll egyáltalán bármit tenni? – kérdezte Eszter halkan, bár pontosan tudta, mit fog hallani.
– Megoldódik – vetette oda Márk közönyösen, anélkül hogy felnézett volna. – Hamarosan keresnek majd. Majd meglátod.
Ezt a választ már számtalanszor végighallgatta. „Hamarosan”, „később”, „mindjárt”. Csakhogy a később hónapokká nyúlt, a mindjárt pedig sosem érkezett el. Eszter belefáradt abba, hogy két ember helyett küzdjön, hogy egyedül próbálja talpon tartani a családot, és a végsőkig hajszolja magát, csak hogy kikecmeregjenek az adósságokból.
Ma azonban elhatározta magát. Ma nem fog hallgatni.
Mély levegőt vett, hogy belekezdjen, ám ekkor megszólalt a csengő. Az ajtóban Zsuzsanna állt, az anyós, aki még mindig úgy óvta a fiát, mintha kisiskolás lenne, pedig rég túl járt a harmincon.
– Eszterkém, hogy vagytok? – lépett be mosolyogva, szinte birtokba véve a lakást. – Arra gondoltam, beszélnünk kellene.
Eszter a férjére pillantott. Márk zavartan húzta össze magát, de továbbra sem szólt. Nem volt nehéz kitalálni: segítséget hívott maga helyett.
Eszter fáradtan megdörzsölte a homlokát. Rendben, legyen beszélgetés – de nem az, amire ők készültek.
Zsuzsanna egyenesen a konyhába ment, és letelepedett az asztalhoz, mintha ő lenne a ház asszonya. Márk azonnal mellé ült, akár egy gyerek, aki az anyja háta mögé bújik.
– Eszterkém, miért bántod őt? – kezdte mézes hangon az anyós. – Márk jó ember, csak nehéz időszakon megy keresztül. Meg kellene értened.
Eszter állkapcsa megfeszült. Hányszor hallotta már ezt? „Átmeneti gond”, „rossz időszak”, „pechszéria”. Csakhogy ez az átmenet már egy éve tartott, és a pénz kizárólag az ő tizenkét órás műszakjai után került a házba.
– Vigye haza a fiát – mondta végül határozottan. – Magyarázza el neki, amit csak szeretne. Én belefáradtam.
Zsuzsanna meglepetésében félig fel is állt.
– Hogy érted azt, hogy vigyem haza? Hiszen ő a férjed! A család mindennél fontosabb!
– A család felelősség is – vágott vissza Eszter. – Itt viszont egyedül én vállalok terhet. Van egy gyerekünk, és nem fogom hagyni, hogy azt lássa: az apja egész nap a kanapén hever, az anyja pedig késő este, kimerülten esik haza a munkából.
A konyhában hirtelen dermedt csend telepedett meg, és mindhárman érezték, hogy ez a beszélgetés most olyan irányt vesz, ahonnan már nem lesz könnyű visszafordulni.