…végül mégsem lépett ki a házasságból. Maradt, és vállalta, hogy felneveli a férje félrelépéséből született gyermeket.
Talán abban bízott, hogy idővel megszeret majd. De ez soha nem történt meg. Többször is kértem tőle, hogy engedjen hozzám költözni, hadd neveljelek én, de hajthatatlan maradt. Aztán megszületett Benedek, és hirtelen jól jött neki egy segítő kéz. Ennyi az egész történet.
– És az igazi anyám? Hol van most? – kérdezte Réka alig hallható hangon.
– Nem tudom, kicsim. Amennyire én tudom, egyszer sem keresett téged. Ne keseredj el, ilyen sors jutott neked. Inkább légy hálás azért, hogy családban nőhettél fel. Az édesapádnak sem volt könnyű döntés. Én is csak később értesültem mindenről. A menyem sosem kedvelt igazán, ritkán találkozunk. Viszont hogy tovább akarsz tanulni, az nagyon helyes. Jelentkezz csak bátran. Talán most jött el az ideje, hogy én segítselek. Van némi félretett pénzem. Nem óriási összeg, de ha felvesznek, futja belőle albérletre és megélhetésre is. Ha pedig kollégiumi helyet kapsz, még könnyebb lesz. Csak ne add fel. Élj bátran és örömmel, megérdemled.
– Elköltözhetnék hozzád egy időre? Nem szeretnék ott maradni. Egyszerűen nem bírom tovább…
– Hát persze, gyere csak. Nálam nyugodtan készülhetsz.
– Mama, szerinted meg kellene keresnem az anyámat? Lehet, hogy apa tud róla valamit?
– Nem hiszem, hogy bölcs döntés lenne – válaszolta tűnődve a nagymama. – Ha látni akart volna, már rég megtette volna. Nem tudhatjuk, milyen életet él. Lehet, hogy a felbukkanásod csak felkavarná. Idegen ő neked.
– Talán igazad van – bújt hozzá Réka, és letörölte a szemébe szökő könnyet. – Akkor tulajdonképpen te vagy nekem a legközelebbi hozzátartozóm…
– Nem csak én, drágám. Ott van az apád is, és a testvéred. Hidd el, idővel minden a helyére kerül. Ne félj semmitől. Tedd, amit jónak látsz, a többit bízd az életre.
Réka sikeresen felvételt nyert az egyetemre. A tanulmányai alatt a nagymamája mindvégig mellette állt. Az apja is támogatta, titokban, mert a felesége még mindig nem tudta feldolgozni „a hálátlan lány árulását”, ahogy ő nevezte.
A diploma megszerzése után Réka az ország túlsó felére került munkát vállalni. Ott is telepedett le, férjhez ment, és két gyermeke született.
Több mint húsz évig nem tért haza. Csak a nagymama temetésére utazott vissza. Az éjszakát abban a lakásban töltötte, amelyről később derült ki, hogy a nagymama rá hagyta végrendeletében.
A döntés felbőszítette az anyósát.
– Nem elég, hogy eddig is eleget költöttünk rá! Hálátlan! – kiabálta a férjének. – Most még a lakást is neki adjuk? Ugyan miért? Anyád teljesen elvesztette az eszét öregkorára?
– Nem értem, miért zaklat fel ez ennyire – felelte higgadtan a férfi. – Réka nem tehet róla, hogy anyám így határozott.
– Már azzal hibázott, hogy megszületett!
– Hallod egyáltalán, mit mondasz? Ha valaki hibás, az én vagyok. És tudd meg, egy pillanatig sem bántam meg, hogy van egy lányom. Pont ilyen, amilyen…