Réka lassan helyet foglalt az asztal túloldalán.
— Tudod, mi ebben a legkülönösebb? Egy csepp harag sincs bennem. Inkább… megkönnyebbülést érzek. Sőt, még hálás is vagyok.
Márk értetlenül nézett rá.
— Hálás?
— Igen. Rávilágítottál valamire: sokkal több erő van bennem, mint amennyit valaha feltételeztem magamról.
— És most mihez kezdesz? — kérdezte bizonytalanul.
— Élni fogok. Itt. Ebben a lakásban, ami az enyém.
Egy pillanatra elmosolyodott.
— Talán végre belefogok abba, amiről évek óta álmodoztam, csak mindig halogattam. Most lesz időm saját magamra.
— És Benedek? — vetette közbe Márk.
— Huszonegy éves felnőtt férfi. Pontosan látja majd, melyikünk hogyan viselkedett ebben a történetben.
Márk idegesen felpattant, és fel-alá járkált a konyhában.
— Réka… nem lehetne ezt kulturáltan rendezni? Fizetek neked valamiféle kártérítést…
— Kártérítést? — nézett rá őszinte csodálkozással.
— A lakás miatt. Meg… az együtt töltött évekért.
Réka felhúzta a szemöldökét.
— Komolyan azt gondolod, hogy pénzzel kivásárolhatod magad? Hogy így majd nyugodtan beköltöztetheted Lillát?
— Nem erről van szó, csak…
— Hanem miről? Azt ajánlod, hogy önként tegyem magam utcára egy kis összegért?
Felnevetett, de nevetésében nem volt keserűség.
— Tudod, pár éve talán belementem volna. Sajnálatból. Azt mondtam volna magamban: „Szegény, nem akarta bántani senkit, csak beleszeretett.” Elköltöztem volna a húgomhoz, és még én kértem volna bocsánatot, amiért nem tudtam megtartani a házasságot.
Felállt, az ablakhoz lépett, és kinézett az utcára.
— Most már tisztán látom: egyszerűen biztos voltál benne, hogy egy kényelmes, mindent eltűrő nő vagyok, aki úgyis alkalmazkodik.
Hátrafordult.
— Tévedtél.
— Akkor nem vagy hajlandó elmenni? — kérdezte Márk feszülten.
— Nem. Te költözöl el. Ma. És kizárólag azt viszed, ami a tiéd.
— És ha maradok?
Réka tekintete nyugodt maradt, szinte derűs.
— Akkor Lilla holnap megtudja, hogy a nagy szerelme nem is olyan szabad, mint állítja. Azt is elmesélem neki, milyen elegáns tervvel próbáltad megszerezni a lakást. Mit gondolsz, örülne neki?
Márk nem válaszolt.
— Egy órád van — tette hozzá halkan. — Ötkor jönnek a barátnőim. Nem szeretném, ha közönség előtt zajlana a búcsújelenet.
Leemelte az ablakpárkányról a permetezőt, és apró vízcseppekkel hintette meg a virágokat. A lakásban mély csend telepedett meg; csak a víz finom szisszenése hallatszott, és a parketta halk reccsenése, ahogy Márk a szobában pakolni kezdett.
Réka megsimította a kedvenc ibolyája levelét, és elmosolyodott.
Valójában most lépett be az igazi életébe.