Elmosolyodtam, de a hangom nyugodt maradt.
— Félek? — kérdeztem halkan. — Nem, Márk. Egyáltalán nem félek. Egyszerűen kivártam a megfelelő pillanatot.
Összeráncolta a homlokát, Ildikó arcáról pedig egy szempillantás alatt lefagyott a kárörvendő vigyor.
— Miféle pillanatot? — kérdezte gyanakodva.
Feloldottam a telefonomat, és megnyitottam az üzenetet, amit a közjegyzőtől kaptam. Egyetlen mozdulattal továbbítottam Márknak, az anyjának, sőt annak a közös csoportnak is, ahol rendszeresen az „idegesítő hóbortjaimat” tárgyalták ki a barátaikkal.
A levél tömör volt és tárgyilagos:
„Tisztelt Réka! A házasság felbontására irányuló, férje által benyújtott kérelem következtében életbe lép Balázs úr kiegészítő végrendelete. A teljes vagyon bizalmi kezelésbe kerül fia, Levente nevére, nagykorúságáig. Ön a gyermek gyámja és kizárólagos rendelkezési jogosultja a tartására és taníttatására fordítható összegek felett. A dokumentumok aláírásra előkészítve. Gratulálok.”
A nappalira olyan csend telepedett, hogy szinte fojtogatóvá vált.
Nóra félrenyelt egy korty bort, az egyik vendég pedig hitetlenkedve mormogott valamit az orra alatt.
Márk tekintete a kijelzőre szegeződött, és másodpercről másodpercre sápadtabb lett.
— Ez képtelenség! — préselte ki végül. — Nem foszthatsz meg mindentől! A férjed vagyok! Jogaim vannak!
— Voltak — javítottam ki tárgyilagosan. — Most legfeljebb tartozásaid vannak. Vagy elfelejtetted, hogy hitelt vettél fel a nyaralóm terhére? Arra az ingatlanra, ami mellesleg most már Levente tulajdona.
Ildikó remegő kézzel kapott a poharáért, majd dühében a padlóhoz vágta.
— Te számító nőszemély! Előre kitervelted az egészet!
— Nem én — suttogta Márk megtörten. — Az apja volt. Ő gondoskodott róla, hogy minden így alakuljon.
Úgy rogyott le a kanapéra, mintha kirántották volna alóla a talajt. Évek óta először láttam a szemében igazi rettegést. Nem tőlem félt, hanem attól, hogy elveszíti a pénzt, a kényelmet, az irányítást.
Az ablakhoz léptem, és kitártam. A hűvös esti levegő végigsöpört a szobán.
— A vendégek nyugodtan távozhatnak — mondtam higgadtan. — A válás végbemegy. A vagyon kérdése rendezve. Márk, a személyes holmidat elviheted… de ami ezer forintnál többet ér, ahhoz ne nyúlj. Az már mind Leventéé. És hidd el, mindenről pontos kimutatásom van.
A tekintetem végigsiklott rajtuk. Most először éreztem, hogy valóban én irányítok.