Hétfőn, pontosan tíz órakor megérkezett a közjegyző irodájához. Amint belépett, egy energikus, határozott fellépésű, középkorú nő lépett elé.
– Jó napot, Eszter. Foglaljon helyet, kérem – mondta Krisztina, és határozott kézfogással üdvözölte. – A férje és az anyósa is úton vannak, mindjárt ideérnek.
Eszter meglepetten felvonta a szemöldökét.
– Tudtak róla, hogy jövök?
– Természetesen. Egyértelművé tettem számukra, hogy az ön jelenléte és aláírása nélkül itt semmilyen ügylet nem történhet.
Alig telt el néhány perc, az ajtó újra kinyílt. Gábor lépett be először, lesütött tekintettel, mögötte Gabriella, akinek az arca megfeszült, mintha savanyút kóstolt volna.
– Remek, akkor kezdhetjük – jegyezte meg Krisztina, miközben maga elé húzta a dokumentumokat. – A mai egyeztetés tárgya a lakás értékesítése a megadott címen…
– Elnézést, de álljunk meg egy pillanatra! – szakította félbe Eszter. – Én erről az egészről semmit sem tudok. Senki nem avatott be.
A közjegyző értetlenül pillantott Gáborékra.
– Ezt otthon nem beszélték át?
– Egyetlen szó sem hangzott el – felelte Eszter hűvösen. – Csak akkor értesültem róla, amikor ön telefonált.
Krisztina megigazította a szemüvegét.
– Akkor röviden összefoglalom. A férje és az anyósa szeretnék eladni a közös lakást, és az árából egy vidéki házat vásárolni. Csakhogy az ingatlan közös tulajdon, így az ön hozzájárulása nélkül ez kivitelezhetetlen.
Eszter ujjai rászorultak a táskájára.
– És nekem ebben mi jutna?
– A benyújtott tervezet szerint pénzbeli térítés illeti meg önt, a vételár egynegyede.
– Egynegyede? – Eszter szinte felpattant. – Nekem az ötven százalék jár!
– Pontosan – bólintott a közjegyző. – Ezért hívtam be. Ezek az iratok ebben a formában érvénytelenek.
Gabriella arca elszíntelenedett.
– Ez képtelenség! Gábor azt mondta, mindent megbeszéltek!
– Mit beszéltetek meg? – fordult férjéhez Eszter. – Szombaton tudtam meg, hogy a hátam mögött intézkedtek!
Krisztina hangja szigorúvá vált.
– Uram, félrevezetett. Házastársi beleegyezés nélkül ez a szerződés jogilag semmit sem ér.
– Mondtam, anya, hogy normálisan kellene beszélni Eszterrel… – morogta Gábor.
– Akkor most vége mindennek? – csapott az asztalra Gabriella.
– Nem feltétlenül – válaszolta nyugodtan a közjegyző. – Lehetőségük van új, korrekt megállapodás kidolgozására.
– Részemről nem – jelentette ki Eszter határozottan. – Nem írok alá semmit.
Mindhárman rámeredtek.
– Harminc éven át tűrtem. Mindig alkalmazkodtam, mindig engedtem. És most az a „megoldás”, hogy kiszorítanak egy negyedrésszel? – hangja remegett, de a tekintete kemény maradt.
Felállt.
– Krisztina, elindítom a válópert. A vagyonmegosztást pedig bíróság előtt szeretném rendezni.
– Eszter, ne csináld ezt… – nézett rá végre Gábor. – Meg lehetne beszélni…
– Nem. Már nem hiszek neked.
– Hálátlan nő! – csattant fel Gabriella. – Mindent megadtunk neked!
– Elég volt – vágott vissza Eszter. – Mindig közénk álltál. És te – fordult Gáborhoz – mindig őt választottad. Engem soha.
Csend telepedett a szobára. Végül a közjegyző szólalt meg:
– Eszter álláspontja jogilag teljesen megalapozott. Ha szeretné, tudok ajánlani egy tapasztalt ügyvédet.
Három hónappal később a bíróság kimondta a válást és a vagyon fele-fele arányú megosztását. Eszter megkapta a törvény szerinti részét, és abból egy kisebb, de barátságos lakást vásárolt egy közeli kerületben.
A költözés napján Lilla tortával és egy üveg pezsgővel toppant be.
– Na, milyen érzés? – kérdezte, miközben poharakba töltött.
Eszter lassan körbefordult az új otthonában. Nem volt nagy, de világos és csendes. Nem hallatszott suttogás a háta mögül, nem érezte a folyamatos ellenőrzést.
– Olyan, mintha most kezdeném az életem – mosolyodott el. – Harminc év után először magamról döntök.
– És Gábor?
– Vettek egy kisebb házat Gabriellával. Nem olyat, amilyet terveztek, de megoldották.
– Nem bánod?
Eszter megrázta a fejét.
– Csak azt bánom, hogy nem léptem korábban. Túl sok időt áldoztam rájuk.
Felemelte a poharát.
– Az új kezdetre. Félelem nélkül. Megalkuvás nélkül. A saját életemre.
– Az új életedre – koccintott vele Lilla.
És Eszter hosszú évek után először érezte úgy, hogy minden végre a helyére került.