– Mondd meg, mégis ki vagyok én ebben a családban? Egy kívülálló?
Gábor kezében megállt a csésze a levegőben, mintha hirtelen kővé dermedt volna.
– Ezt meg honnan veszed?
– Az anyáddal sutyorogtok, papírokat dugdostok, közjegyzőhöz járkáltok a hátam mögött! – Eszter hangja remegett az indulattól.
– Ugyan már, mi ez a jelenet kora reggel? – tette le ingerülten a bögrét. – Miféle összeesküvést képzelsz?
– Ne próbálj bolondnak nézni, Gábor! – csapott az asztalra. – Három évtizede élünk együtt, és te titkokat szövögetsz az anyáddal, mintha semmi közöm nem lenne hozzá.
Ekkor lépett be Gabriella a konyhába, és értetlenül nézett körbe.
– Mi ez a hangoskodás?
– Eszter teljesen beképzelt valamit – tárta szét a karját Gábor. – Minden sarokban iratokat lát.
– És a közjegyző? – fordult az anyósa felé Eszter. – Réka látta magát az irodánál!
Gabriella arca egy pillanatra elsápadt, de gyorsan összeszedte magát.
– Az a nő szeret nagyítani mindent – húzta el a száját. – Nem kell minden pletykát komolyan venni.
– Tehát mégis ott volt! – Eszter torkát fojtogatta a sírás. – Mire készülnek? Ki akarnak tenni a lakásból?
– Ne dramatizálj már – legyintett Gabriella, és leült. – Gábor, beszélj vele.
– Eszter, ez az egész az anyám lakásával kapcsolatos adminisztráció – kerülte a tekintetét a férfi. – Semmi olyasmi, amitől tartanod kellene.
– Akkor miért nem mondtátok el?
– Mert mindenből tragédiát csinálsz! – csattant fel Gábor, majd hirtelen felállt. – Nekem erre nincs időm. Megyek dolgozni, intézzétek el egymás között.
Az ajtó csapódása után súlyos csend telepedett a konyhára. Eszter mereven ült, Gabriella pedig gúnyos félmosollyal figyelte.
– Akárhogy is, kiderítem az igazságot – szólalt meg végül halkan Eszter.
– Néha jobb nem beleütni az orrod olyasmibe, amihez nincs közöd – felelte az anyósa hűvösen.
Aznap este Eszter felhívta Lillát.
– Fogalmam sincs, mit tegyek – suttogta a telefonba. – Valamit titkolnak. Gábor a szemembe néz, és úgy tesz, mintha minden rendben lenne.
– Kérdezz rá egyenesen: válni akar? – javasolta Lilla.
– Nem merem – vallotta be. – Mi van, ha tényleg ez a célja?
– Az igazság még mindig jobb, mint a bizonytalanság.
Eszter azonban nem szánta rá magát. Estéről estére várta, hogy Gábor magától megszólaljon, magyarázatot adjon. De a férfi későn ért haza, szótlanul megvacsorázott, majd a televízió elé ült, mintha a képernyő fontosabb lenne mindennél.
Egy hét elteltével Eszter észrevette, hogy fogyni kezdett. A gyomra összeszorult az idegességtől, alig evett valamit. Éjszakánként forgolódott, és minden telefoncsörgésre összerezzent.
Pénteken Gabriella közölte, hogy a hétvégét a barátnőjénél tölti a nyaralóban.
– Gábor, beszélhetnénk egy percre? – próbálta feltartóztatni a férjét a konyhában.
– Most miről? – felelte feszülten.
– Rólunk. A lakásról. Arról, ami készül.
– Meddig akarod még ezt ragozni? Nincs semmi! – hárította el, és kikerülve őt bement a szobába.
Szombaton, amikor Gábor azzal az ürüggyel ment el, hogy elintéz néhány dolgot, megszólalt a vezetékes telefon. Eszter vette fel.
– Halló?
– Jó napot kívánok. Krisztina vagyok, közjegyző. Beszélhetnék Eszter Gábornéval?
Eszter szíve hevesen vert.
– Én vagyok.
– Arra szeretném kérni, hogy hétfőn fáradjon be az irodámba néhány irat aláírása miatt.
– Miféle iratokról van szó? – kérdezte, miközben ujjai elszorították a kagylót.
– Vagyonmegosztással kapcsolatos dokumentumokról. A férje és az édesanyja már jártak nálam, de az ön aláírása is szükséges az ügy lezárásához.
Eszter lassan leereszkedett egy székre.
– Milyen ügy lezárásához?
– Nem tájékoztatták? – hallatszott valódi meglepetés a vonal túlsó végén. – Akkor majd személyesen átbeszéljük. Hétfőn tíz órára várom. A cím…
Reszkető kézzel jegyezte fel az adatokat. Amikor letette a telefont, a lakásban szinte zúgott a csend. Tehát mégis igaz volt minden sejtése. Gabriella és Gábor már lépéseket tettek, és őt csak utólag akarták kész tények elé állítani.
Estig mozdulatlanul ült a fotelben. Nem főzött, nem kapcsolt zenét, még a tévét sem indította el. Csak a falat nézte, és próbálta összerakni, mi történik vele.
Amikor este csapódott a bejárati ajtó, összerezzent, de nem fordult meg azonnal. Tudta, hogy a következő percek mindent megváltoztathatnak.