A mellkasomban ott nehezedett a kimondatlan titok súlya.
— Egyáltalán mire ment el az a hitel? — léptem vissza az asztalhoz, és újra a telefonomra pillantottam. — A szerződésben az áll, hogy lakásfelújítás. Miféle felújításról van szó?
Márk kerülte a tekintetemet.
— A fürdőt kellett volna rendbe tenni, meg az ablakokat cserélni. Anya azt mondta, minden szétesik.
Felrémlett bennem az egyetlen alkalom, amikor fél éve benéztünk hozzájuk. Gyors, negyedórás látogatás volt. A lakás valóban régimódinak tűnt, de szó sem volt életveszélyes állapotról. Régi, fa keretes ablakok, kopott bútorok a szocializmus idejéből, linóleum a padlón — semmi drámai.
Másnap elkéredzkedtem a munkahelyemről, és Ildikóhoz indultam. Útközben kitaláltam egy ártatlan ürügyet: családi receptekről szeretnék tanácsot kérni. Az anyósom széles mosollyal fogadott, láthatóan örült a váratlan látogatásnak.
Arra hivatkozva, hogy megfelelő lábast keresek, körbejártam a lakást. A fürdő valóban régi volt, de nem romos. Friss felújításnak nyoma sem akadt. A csempe fakult ugyan, de stabilan a helyén volt. A csövek itt-ott rozsdásodtak, ám nem csöpögtek. Az ablakok ugyanazok a fakeretek, amelyeket korábban láttam.
— Ildikó, Márk említette, hogy felújításba kezdtek — jegyeztem meg, amikor leültem a nappaliban.
Egy pillanatra megtorpant.
— Igen… terveztük. Aztán közbejött ez-az. Végül fontosabb dolgokra kellett a pénz.
— Pontosan mire?
Kiegyenesedett, és hosszan végigmért.
— Dóra, okos lány vagy. Tudnod kell, hogy az idősebbeket támogatni illik. Egyedül neveltem fel Márkot, segítség nélkül. Gergő egész életében dolgozott, de egy biztonsági őr fizetéséből nem lehet csodát tenni. Jogunk van egy kis kikapcsolódáshoz. Elutaztunk Törökországba, vettünk egy új hálószobabútort. Mindez a család érdeke.
Tehát az utazásra és a garnitúrára ment a kölcsön. A törlesztés viszont rám várna. Hibátlan logika.
— Ildikó, nem fogom fizetni az ön hitelét — mondtam nyugodtan, de határozottan.
Az arca megnyúlt.
— Hogyhogy nem? Most már a családunk tagja vagy! A fiatalok segítik az idősebbeket, ez természetes. Befogadtalak, te pedig így hálálod meg?
— A kölcsönt a saját döntése alapján vette fel. Ez az ön felelőssége. Nekünk Márkkal külön terveink vannak. Saját lakásra gyűjtünk, önerőre.
Ildikó felpattant.
— Micsoda szemtelenség! Tehát a fiam élheti a maga életét, és közben megfeledkezik az anyjáról? Én mindent érte tettem!
— Senki sem beszél feledésről. De az én fizetésem nem arra való, hogy más adósságát törlesszem.
— Azonnal menj el! — az ajtó felé mutatott. — És mondd meg Márknak, hogy ha ezt az önző nőt választja, akkor nincs többé anyja!
Úgy léptem ki a lépcsőházba, mintha valami abszurd előadásról távoznék. Este leültettem Márkot a nappaliban. Összegörnyedve ült a kanapén, a fejét a tenyerébe temetve.
— Márk, ideje felnőtt módjára beszélnünk — kezdtem csendesen, de elszántan. — Nem kerülhetjük tovább ezt a kérdést. Döntést kell hoznunk arról, hogyan képzeljük el a közös jövőnket, és meddig engedjük, hogy mások irányítsák az életünket.