— Ha valóban józanul gondolkodik, akkor idáig biztosan nem fajulnak a dolgok — zárta rövidre a vitát Lilla, és ezzel lezártnak tekintette a kérdést.
Néhány nappal később Márk feszülten állított haza. Látszott rajta, hogy nyomasztja valami. Elmondta, hogy a szülei végül kölcsönökből és a rokonság segítségéből teremtették elő a pénzt a gyógykezelésre. Gyakorlatilag mindenkit felhívtak, akit csak lehetett, hogy össze tudják szedni az összeget.
— Legalább sikerült megoldaniuk — jegyezte meg Lilla higgadtan. A hangjában nem volt káröröm, csupán tárgyilagosság.
Renáta azonban nem adta fel. Úgy érezte, tekintélye csorbult, és elhatározta, hogy megtöri a menyét. Új stratégiába kezdett: a fián keresztül próbált nyomást gyakorolni.
— Márk, ez tarthatatlan állapot. Mi ütött a feleségedbe? — támadt rá egy alkalommal.
— Mire gondolsz, anya? — kérdezett vissza értetlenül a férfi, aki nem is sejtette, mennyire elmérgesedett már a helyzet.
— Arra, hogy apáddal úgy kezel minket, mintha idegenek volnánk! Hidegen hagyja minden gondunk. Nem érdekli, mi történik a családban. Ez elfogadhatatlan! Beszélj vele komolyan, és tedd világossá: ha már a családunk tagja lett, nem söpörheti félre a kéréseimet ilyen lekezelően!
— Anya, talán túlzás, amit mondasz. Ha Lilla valamire nemet mond, annak oka van.
— Oka? Ugyan már! Egyszerűen sajnálja ránk a pénzt. Rajta ül a megtakarításán, és nem hajlandó segíteni!
— Mindig megfontolt asszony voltál. Furcsa ezt hallani tőled — válaszolta Márk csendesen.
— Ne oktass ki! — csattant fel Renáta. A sértettsége teljesen elhomályosította a józan ítélőképességét.
Ettől kezdve minden találkozásuk feszült volt. Renáta egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy odaszúrjon Lillának. Hol érzéketlenséggel, hol önzéssel vádolta.
— Könnyű neked, igaz? Van pénzed, ezért magas lóról beszélsz mindenkivel — jegyezte meg epésen egy családi ebéden.
— Anya, kérlek, fejezd be — szólt rá Márk ingerülten.
— Nem fogom. Jogom van kimondani, amit gondolok — felelte az asszony hajthatatlanul.
Lilla egyre inkább úgy érezte, hogy ez a légkör mérgező. Komolyan fontolóra vette, hogy teljesen megszakítja, de legalábbis minimálisra csökkenti a kapcsolatot az apósáékkal. Egy este szóba is hozta a férjének.
— Ha így folytatódik, nem akarok többé odamenni.
— Anyám halálosan megsértődne — sóhajtott Márk.
— Most is sértődött. Ebben mi változna? — vont vállat Lilla.
— Talán nem kellene ennyire végletes döntést hozni. Mégiscsak a szüleimről van szó.
— Nem keresem a konfliktust, de azt sem hagyom, hogy folyton megalázzanak — zárta le a vitát Lilla.
Végül nem ők döntöttek, hanem a körülmények.
Egy szombat reggel, szokatlanul korán, megcsörrent a telefon. Renáta hívta őket. Hosszasan beszélt a fiával, majd kérte, hogy adja át a készüléket.
— Anyu veled akar beszélni — mondta Márk komoran.
— Sejtem… Miről van szó? — kérdezte Lilla.
— Próbáltam elmagyarázni neki, de tudod, milyen… — felelte a férfi, és átadta a telefont.
— Lilla, jó napot — kezdte Renáta kimérten. — Mi ez az újabb ötlet? Miféle külföldi út?
— Szabadságra megyünk. Régóta szervezzük, a jegyeket is hónapokkal ezelőtt megvettük — válaszolta nyugodtan Lilla, pontosan tudva, hogy az anyósa ezzel tisztában van.
— Akkor visszaviszitek a jegyeket, és az árát átadjátok Bencének — jelentette ki ellentmondást nem tűrően Renáta. — Most neki nagyobb szüksége van rá. Komoly gondjai vannak, a házassága romokban hever. Ti fiatalok vagytok, egészségesek, ráértek később is pihenni. Nem fogtok belehalni, ha most lemondtok róla.