A fiú inkább a tabletje fölé görnyedt, vagy a barátaival lógott, mintsem hogy nagyapjával töltse az időt. Nehéz érzés az, amikor az ember úgy érzi: a saját otthonában is teher.
Gergőben lassan tudatosult, hogy elhamarkodott döntést hozott, amikor túladott a lakásán – akkor zaklatott volt, nem gondolkodott tisztán. Egy alkalommal szemrehányást tett Emesének is, azt állítva, kihasználták a kiszolgáltatottságát, most pedig nincs hová mennie, teljesen rájuk szorul.
Egy délután, amikor összefutott a szomszédasszonnyal – akivel korábban gyakran sétált Benedekkel –, kifakadt neki. Az asszony türelmesen végighallgatta, majd határozottan így szólt:
– Ugyan már, Gergő, nem gyerek vagy, hogy duzzogj. Hagyd békén a fiatalokat, és kezdj magaddal valamit! A kerületi központban működik egy nappali klub nyugdíjasoknak. Olyasmi, mint egy „idősek óvodája”. Lehet tornázni, előadásokat hallgatni, szakkörökre járni. Szerveznek kirándulásokat, színházlátogatást is. Ünnepekkor még műsort is adnak – hallottam róla. Próbáld ki! Mindig jobb, mint otthon búslakodni. Aztán ki tudja… talán még egy kedves hölggyel is összehoz a sors.
– Vagy nem is olyan idős hölggyel – nevetett fel Gergő. – Azért még nem rozsdásodtam be teljesen!
És valóban rászánta magát. Elment a klubba. Férfi rajta kívül nem akadt, eleinte kissé feszélyezte is a helyzet, de idővel feloldódott. Beiratkozott számítógépes tanfolyamra, rendszeresen járt a várostörténeti előadásokra.
A hölgyeket persze szemügyre vette, de egyik sem ragadta meg igazán. Az egyik túl különcnek tűnt, a másik harsányan kacagott, a harmadik unalmas volt, a negyedik pedig hallgatag és szomorú.
Körülbelül fél év telt el, amikor a társaság elhatározta, hogy újévi meglepetést szerveznek a kerekesszékes mozgássérülteknek. Először adományokat kezdtek gyűjteni, hogy ajándékcsomagokat állíthassanak össze számukra.