Gergőnek külön öröm volt, hogy az unokájával, Benedekkel ennyire közel kerülhetett egymáshoz – a kisfiút szívből szerette. A szülői házat a járási központban időközben eladták a nővérei, az árát elosztották egymás között, így ő végleg Renátáékhoz költözött, és ott rendezte be az új életét.
Kaptak egy saját szobát Benedekkel, ami hamar közös birodalmukká vált. Fakockákból várakat emeltek, ólomkatonákat sorakoztattak fel csatarendbe, társasjátékokat játszottak, esténként pedig mesekönyveket lapozgattak. Később vettek egy elektronikai építőkészletet is, abból riasztót barkácsoltak össze, amit büszkén szereltek fel az ajtóra.
Sokat jártak ki a közeli erdőparkba. Gergő régen az erdészetnél dolgozott, így kifogyhatatlan történetei voltak a fákról. Elmagyarázta, hány év alatt nő meg egy lucfenyő, és mitől színeződik ősszel aranyra és vörösre a juhar levele. Benedek rajongott a bogarakért is: hosszasan guggoltak a fűben, és együtt figyelték a különös páncélú apró teremtményeket.
Órák teltek el így, észrevétlenül. Míg Renáta mindig sietett valahová, Gergő sosem sürgette az unokáját. Ha makkot akart gyűjteni, gyűjtöttek. Ha papírhajót úsztatott volna a patakban, hát úsztattak. Ha lepkét szeretett volna kergetni, arra is jutott idő bőven.
Éveken át tartott ez a meghitt, gondtalan időszak. Aztán Benedek iskolás lett. Bár az iskola csak pár sarokra volt, Gergő egész elsőben elkísérte reggelente, és délutánonként is ott várta a kapuban.
Második osztályra azonban a fiú már önállósodni vágyott. Egyre határozottabban kérte, hadd menjen egyedül. Új barátok vették körül, új elfoglaltságok csábították. Gergő napjai viszont hirtelen kiürültek, és mind gyakrabban szólt bele a háztartás dolgaiba.
Eljött az idő, amikor úgy érezte: útban van. Zavart okoz a vejének, türelmet próbál a lányánál, az idősebb unokát bosszantja, és Benedeknek sincs már rá igazán szüksége. A fiú mind sűrűbben választotta inkább a saját társaságát vagy a kortársait a közös programok helyett.