A kérdések azonban nem értek véget ennyivel. Emese arról faggatta, milyen mostanában a viszonya Leventével, harmonikusan élnek‑e, tervezik‑e a házasságot. Megjegyezte, hogy fiukkal jelenleg alig tartják a kapcsolatot, így tőle semmit sem tudnak meg, és korábban sem volt bőbeszédű a magánéletét illetően. Igaz, tette hozzá félmosollyal, ők inkább a megélhetésével és az anyagi előmenetelével kapcsolatban érdeklődtek mindig is.
Miután Nóra visszafogottan beszámolt kettejük mindennapjairól, a beszélgetés új irányt vett. Benedek arról kezdte faggatni, mivel foglalkozik, mennyit keres, van‑e saját ingatlana vagy megtakarítása, és mivel foglalkoznak a szülei. Első hallásra mindez akár természetes érdeklődésnek is tűnhetett volna egy leendő meny iránt, ám a hangnem lassan érezhetően megváltozott.
Benedek egyszer csak szélesen elmosolyodott, és így szólt:
— Örülök, hogy ilyen szépen alakul az életetek. Igazán örülök! De gondolom, tisztában vagy vele, hogy ha hivatalosan is a családunk tagja leszel, akkor a fizetésedet Leventére kell bíznod. A te korodban már most is komoly jövedelmed van, és az nagy kísértés. Egy erős család — mint a miénk — úgy működik, hogy…
— Elnézést? — vágott közbe halkan, de határozottan Nóra, mielőtt a férfi befejezhette volna a mondatot.
— Jól hallottad — felelte Benedek rezzenéstelen arccal. — Nálunk ez a rend. A feleség keresete a férjnél van, ő kezeli, ő dönt róla. És ha úgy adódik, természetesen támogatja belőle a szüleit is.
— Jegyezze meg: bármekkora összeget keresek, az az én pénzem. Semmi köze hozzá sem önöknek, sem a fiuknak! — csattant fel Nóra.
Ezúttal Emese próbált közbeszólni, de a lány nem hagyta. A döbbenet után forrni kezdett benne az indulat, és már nem akarta visszafogni magát.
— De hát hozzá akarsz menni a fiunkhoz, nem? — kérdezte Benedek éles hangon. — Ráadásul mi tisztességes, megbecsült család vagyunk. Szerencsés lennél, ha közénk tartoznál.
— Ha ez az ára, akkor egyáltalán nem vágyom rá, hogy a családjuk része legyek! — vágta rá Nóra.
Azonnal felállt az asztaltól, és az előszoba felé indult, hogy minél előbb maga mögött hagyja a lakást.
— Látod? Pedig milyen rendes kislánynak tűnt! — fakadt ki Emese. — Mondtam neked, Benedek, hogy ő fordította el Leventét tőlünk. Miatta nem törődik velünk! Semmi tisztelet az idősebbek iránt…
— Elég, Emese! — csitította a férfi ingerülten. Majd Nóra után szólt: — Ha nem változtatsz a gondolkodásodon, sosem leszel tagja egy rendes családnak sem! Hallgatnod kellene azokra, akik tapasztaltabbak nálad, nem pedig felháborodva reagálni!
— Inkább maradok egyedül, mint hogy ilyen feltételek mellett éljek! — fordult vissza a küszöbről. — Tartsák meg maguknak a fennkölt elveiket!
Amint kilépett a lépcsőház ajtaján, mély levegőt vett. Úgy érezte, mintha valami ragacsos hálóból szabadult volna ki. Gyerekkorában sokat kirándult a szüleivel az erdőben, és gyakran sétált bele észrevétlenül a fák között kifeszített pókhálókba. Most pontosan ugyanaz az érzés kerítette hatalmába: mintha egy ügyesen szőtt csapdából tépte volna ki magát. Az este elején még kedves szavakkal altatták el a gyanakvását, hogy aztán annál mélyebbre döfjék a fullánkot, és szorosan köré tekerjék a láthatatlan szálakat.
Otthon azonnal mindent elmesélt Leventének, és a végén még hozzátette:
— Többé be nem teszem a lábam a szüleidhez, akármit is mondasz! És ha valaha te is úgy gondolod, hogy jogod van rendelkezni a pénzem felett, ugyanúgy repülsz, mint egy kilőtt dugó. Érted?
— Hé, nyugodj meg! — emelte fel a kezét Levente. — Fogalmam sem volt erről az egészről, és eszem ágában sincs igényt tartani a keresetedre. Nekem te kellesz, nem a fizetésed. Akkor is melletted maradnék, ha egy fillért sem vinnél haza. És most… — elhallgatott egy pillanatra.
— Most mi? — kérdezett vissza türelmetlenül Nóra.
— Most már én sem akarok kibékülni velük, sőt, talán kapcsolatot sem tartani. Ha összeházasodunk, a saját szabályaink szerint élünk majd. A mi családunkba senki nem szólhat bele. Senki, csak mi ketten. Ezt megígérem.
Nóra ekkor arra gondolt, talán abban a pillanatban, amikor Levente felhagyott azzal, hogy hálával tartozónak érezze magát a szülei felé mindenért, ő maga is letépte magáról azt a bizonyos hálót. A válasza megnyugtatta, és először az este folyamán újra biztonságban érezte magát mellette.