Nóra és Gergő hét évvel ezelőtt kötöttek házasságot, nem sokkal azután, hogy kiderült: gyermekük lesz. A lány alig töltötte be a húszat, Gergő pedig huszonöt volt. Fiatalok, tapasztalatlanok, de tele tervekkel és bizakodással. A várandósság váratlanul érte őket, mégis úgy döntöttek, vállalják a babát, és közös életet építenek.
Nem sokkal később megszületett a kislányuk, Emese. Kék szemével és puha, világos fürtjeivel valódi kis tündérnek tűnt. Gergő rajongásig szerette: órákon át dajkálta, pelenkázta, altatódalokat dúdolt neki. Nóra ilyenkor meghatottan figyelte őket, és úgy érezte, ennél nagyobb boldogság nem is létezhet.
A rózsaszín köd azonban hamar felszállt. A fiatal pár anyagi gondokkal találta szembe magát. Gergő egy gyárban dolgozott, kemény fizikai munkát végzett, mégis alig keresett annyit, hogy kihúzzák a hónap végéig. Nóra otthon maradt Emesével; bébiszitterre nem futotta, rokon pedig nem akadt, aki vigyázott volna a kicsire.
Mindezek ellenére próbáltak derűsek maradni. A szűkös lakásban szeretet és összetartás uralkodott. Gergő esténként fáradtan esett haza, mégis szakított időt arra, hogy játsszon a lányával, vagy segítsen a házimunkában. Nóra finom vacsorával és gyengédséggel igyekezett viszonozni a törődést. Hittek abban, hogy együtt bármin úrrá lehetnek.
Aztán beütött a gazdasági válság. A gyár bizonytalanná vált, sorra küldték el az embereket. Nóra hiába szeretett volna mielőbb visszamenni dolgozni, esélye sem volt. Gergő még egy ideig kitartott, három ember helyett robotolt, végül azonban őt is elküldték. Egyik napról a másikra maradtak bevétel nélkül.
Új megoldást kellett találniuk. Gergő alkalmi munkákból próbált pénzt szerezni, de a sikertelenség egyre jobban felőrölte. Úgy érezte, csődöt mondott férjként és apaként. A kilátástalanság elől italba menekült, estéről estére a barátaival üldögélt a garázsoknál. Éjfél után támolygott haza, ingerülten; vagy szó nélkül ágyba zuhant, vagy értelmetlen vitákat robbantott ki.
A legnehezebb Nórának volt. Napközben állás után rohangált, este pedig hallgatta férje ittas szemrehányásait, miközben Emese sírása töltötte be a lakást. Az állandó feszültség, az alváshiány és a szűkös étkezés meglátszott rajta: lefogyott, beesett lett az arca, elveszítette korábbi ragyogását. Mégis kitartott – a kislányáért.
Az anyósa, Ildikó, nem hagyta ki az alkalmat, hogy belerúgjon a menyeibe. Soha nem tartotta Nórát méltó választásnak a fia számára. A telefonba panaszkodva a barátnőinek arról beszélt, hogy a lány „ráakaszkodott” Gergőre, főzni és rendet tartani sem tud rendesen, és hogy a fia sokkal jobb társat érdemelne.
Gergő ilyenkor félvállról odavetette, hogy ne bántsa a feleségét, hiszen ő maga döntött a házasság mellett. Ám a szavai mögött nem volt igazi kiállás. Néha ő maga is elbizonytalanodott: vajon nem siették el az esküvőt? Másképp kellett volna dönteniük? Ezek a gondolatok gyötörték, bár tudta, már nem fordíthatja vissza az időt.
A pénz egyre kevesebb lett, miközben Ildikó rendszeresen segítséget kért. Hol gyógyszerekre, hol rezsire hivatkozva fordult a fiához. Gergő képtelen volt nemet mondani az édesanyjának – ő maradt az egyetlen közeli rokona. Odaadta neki, amije volt, sőt kölcsönkért másoktól is, csak hogy eleget tegyen a kérésének. Nóra kétségbeesetten számolgatta a filléreket: miből vesznek pelenkát, tápszert? Ha szóvá tette, Gergő ingerülten rászólt, hogy ne merjen rosszat mondani az anyjára.
Az éhezés határán egyensúlyoztak, mégis valahogy talpon maradtak. Nóra minden erejével azon volt, hogy Emese semmit se érezzen a gondokból. Gergő néha józanul ült a kiságy mellett, és halkan suttogott a lányának, bocsánatot kérve azért, hogy nem tud jobb életet biztosítani neki. Ilyenkor megfogadta, hogy összeszedi magát.
Mindketten küzdöttek a maguk módján, a gyermekükért, aki szerelmük élő bizonyítéka volt. Ildikó azonban csak gúnyosan figyelte őket, és arról panaszkodott, hogy miattuk neki is nélkülöznie kell, pedig mennyivel gondtalanabb élete lehetne.
Mintha nem lett volna elég a baj, az asszony hitelből elkezdett felesleges, drága holmikat vásárolni: különleges edénykészleteket, csillogó ékszereket, sőt még egy bundát is. A megvásárolt „kincseket” diadalmasan cipelte haza, fitogtatva, hogy neki bizony jár a kényelem – és ezzel csak tovább szította a feszültséget a családban.