Az ünnepnapokra eső éjszakai műszakokat is bevállaltam, csak hogy minél kevesebbet legyek otthon. Egyre erősebben éreztem: szorul körülöttem a hurok. Gergő idegesebb lett, mint valaha. Hol követelte az útlevelemet, hol könyörgött érte, máskor meg burkoltan fenyegetőzött.
— Holnap évforduló — közölte péntek este, és megcsapott az ital szaga. — Negyvenéves lettem. Anyám nagy vacsorát rendez. Jön Réka a férjével, meg Márk is. Viselkedj rendesen. Ja, és készítsd össze a lakás papírjait. Anyám talált rá vevőt. Készpénz, szép összeg, alkudozás nélkül.
— Nem adom el a lakást, Gergő.
— Majd holnap beszélünk róla — húzta féloldalas mosolyra a száját. — A vendégek előtt nem leszel ilyen bátor.
Szombaton már déltől felfordulás volt a lakásban. Erika úgy sürgött-forgott a konyhámban, mintha mindig is az övé lett volna: átrendezte a fűszereket, beleszólt, mit hova tegyek, hogyan szeleteljem a felvágottat.
— Az orosz hússaláta alma nélkül nem saláta, csak pép — oktatott ki, miközben egy hatalmas tálba aprította az alapanyagokat. — Figyelj, amíg még tanulhatsz tőlem.
Hat körül megérkeztek a vendégek. Réka harsány nevetése betöltötte az előszobát; aranyfoga megvillant, amikor puszit nyomott Gergő arcára. A férje szótlanul követte, Márk pedig azzal a megszokott félmosollyal lépett be, amellyel mindig kölcsönt kért „fizetésig”, amit aztán ritkán adott vissza.
Az asztal roskadozott: kocsonya, réteges heringsaláta, és egy deres falú kancsó áttetsző itallal. Gergő az asztalfőn terpeszkedett, arca kipirult az italtól és az önelégültségtől. Már ivott annyit, hogy megjöjjön a hangja, és most saját magát ünnepelte.
— …és a legfontosabb, hogy a háttér biztos legyen! — hadonászott a villájára szúrt uborkával. — Az asszony dolga, hogy támogassa a férjét, ne keresztbe tegyen neki!
— Bölcs gondolat! — helyeselt Erika. — Nóra, hallod? A férj mögött kell állni, nem vele szemben. Egyébként hétfőre már egyeztettünk a közjegyzővel. Életed üzlete lesz, mondhatom.
Az asztal alatt ökölbe szorított kézzel ültem; a körmeim a tenyerembe vájtak. Ők már mindent eldöntöttek. Fejben rég elköltötték a garzon árát.
— Gergő — szólaltam meg higgadtan. — Ezt már megbeszéltük.
— És újratárgyaltuk! — vágott közbe, miközben újra töltött magának. — Én vagyok a férfi, én döntök. Én vállalom a felelősséget!
Ekkor az asztalon fekvő telefonja hirtelen felvijjogott. A kellemetlen csengőhang átvágott a zsivajon. A kijelzőn egy név villogott: „Balázs Autószerviz”.
Gergő arca egy pillanat alatt elsápadt. A kezében megdermedt a pohár. Kapkodva nyúlt a készülékért, mintha el akarná tüntetni, de az ujjai remegtek.
— Vedd fel, —