Így aztán reggelente úgy támolyognánk be dolgozni, mint akik át sem aludták az éjszakát. És mi van, ha még az édesanyád is ideköltözik egy időre, hogy segítsen Rékának? Akkor végképp egymás nyakán élnénk, egy lépést sem lehetne tenni anélkül, hogy ne ütköznénk a másikba.
– Figyelj, anya többször is hangsúlyozta, hogy sem Réka, sem ő nem akar ideköltözni – próbált érvelni Márk. – Csak a lakcímbejelentésre van szükségük. Ott a nagy házuk, rengeteg hellyel. Miért zsúfolódnának össze velünk?
– Az emberek sok mindent megígérnek, amikor el akarnak érni valamit – felelte Eszter csöndes, de határozott hangon. – Aztán amikor megkapják, amit szeretnének, hirtelen másképp alakulnak a dolgok. Mindig lesz indok: Réka várandós, kímélni kell, a baba még pici, nehéz vele utazni… és így tovább. Mire észbe kapunk, a nyugodt, kiszámítható életünk darabokra hullik.
– Akkor szerinted utasítsuk vissza? – kérdezte Márk tétován. – Ez mégiscsak a húgom. Szeretem, még ha néha könnyelmű és szétszórt is. Nem fordíthatok neki hátat. De ha nemet mondunk, halálosan megsértődnek. Hadd gondolkodjam egy kicsit… Holnap beszélek az irodában az egyik jogásszal. Nem családjoggal foglalkozik, de biztosan tud valamit tanácsolni.
Ezzel a beszélgetés félbeszakadt, és mindketten a saját gondolataikba burkolózva tértek nyugovóra.
Másnap este azonban Eszter szokatlanul komor arccal lépett be az ajtón.
– Márk, beszélnünk kell. Komolyan – mondta már az előszobában.
– Ennyire súlyos a helyzet? – próbált tréfálkozni a férfi, de amikor meglátta felesége arcát, azonnal elhallgatott. – Mi történt?
– Egyelőre semmi… de történhet – felelte Eszter. – És nem én riogatok, hanem a rokonaid adnak okot az aggodalomra. Ma beszéltem a jogásszal.
– Mit mondott? – kérdezte Márk feszülten.
– Ha bejelentjük ide Rékát, akkor a gyerek születése után automatikusan őt is ide fogják bejelenteni. A törvény szerint a kiskorú a szülő lakcímére kerül, vagy legalább az egyikére.
– És ez miért probléma?
– Azért, mert onnantól kezdve nem tudjuk csak úgy kijelenteni. Nagykorúságáig itt maradhat bejelentve, és akár ténylegesen is itt élhet velünk. Képzeld el: tizennyolc év.
– De anya azt mondta…
– Lehet, hogy nincs tisztában a részletekkel. Vagy nagyon is tisztában van, és pontosan tudja, hogy utána már nem lesz mozgásterünk. Ráadásul ha Rékát meghatározott időre jelentjük be, a határidő lejártáig akkor sem tudjuk megszüntetni a lakcímét.
– Akkor írassuk be fél évre – vetette fel Márk.
– És szerinted belemegy? Azt mondta az anyád, hogy a babát rendszeresen hordani kell majd vizsgálatokra, intézni kell a támogatásokat, különféle kedvezményeket. Egyedülálló anyaként jogosult lesz bizonyos juttatásokra. Aligha akarja majd kockáztatni, hogy ezeket elveszítse.