— …amikor itt, a saját háznál is akad elég tennivaló — folytatta Erika mézes-mázos hangon. — Nézz csak körül: a konyhabútor már szinte darabjaira hullik, a csempék elválnak a faltól. Igazán ráférne egy kis felújítás.
Márk értetlenül pislogott.
— Miféle rendetlenségről beszélsz?
— Ugyan már, ne tettesd! — sóhajtott az asszony. — Láthatod te is, hogy nem ártana rendbe hozni.
— Rendben, megnézem, mit lehet tenni — adta meg magát a férfi.
Erika azonban nem állt meg itt.
— Csak hát most szűkösen állok anyagilag… Megoldható lenne, hogy megelőlegezed? Majd később elszámolunk.
Márk legyintett.
— Ugyan, együtt élünk itt, mi is használjuk a konyhát. Nem kell pénzről beszélni.
Nem vette észre azt az elégedett félmosolyt, amely átsuhant Erika arcán. A faragott, házikó formájú perselyükből az előző héten közel kétszázezer forint tűnt el. Lilla egyre borúsabb lett: abban reménykedett, hogy az anyjához költözéssel csökkennek a kiadásaik, ehelyett a megtakarításuk látványosan apadt. A kisebb munkákból befolyó összegek már nem a közös jövőt gyarapították, hanem Erika házának átalakítását finanszírozták.
Néhány nap múlva újabb kérés érkezett.
— A nappaliban teljesen kifakult a tapéta. Nem segítenél lecserélni? — vetette fel Erika ártatlan hangon.
— Persze — felelte Márk, ezúttal kevesebb lelkesedéssel.
— Már ki is néztem a megfelelőt, sőt, le is foglaltattam. Csak el kellene hozni a boltból.
A férfi a helyszínen szembesült vele, hogy a rendelést ugyan összeállították, de senki nem fizette ki. Ráadásul a választott tapéta egyáltalán nem az olcsó kategóriába tartozott. Szerencsére időben észrevette, hogy két tekercsel többet számoltak, mint amennyire szükség volt. A nappali rendbetétele így is elvitte az egész hetét, és több fizetős megbízást kénytelen volt visszamondani.
Alighogy elkészült, máris következett a hálószoba, aztán a tetőtéri rész, végül az előszoba. A tapétázással párhuzamosan új linóleum került a padlóra, a fürdőbe padlófűtést épített be, a nappaliban laminált burkolatot fektetett le, az előtérben pedig igényes járólapot rakott le.
— Nézzétek csak, milyen csodát művelt a lányom és a vejem! — dicsekedett Erika, amikor barátnője, Diána és annak férje, Gergő átjöttek látogatóba.
— Igazán ízléses lett — jegyezte meg Diána, nem leplezett irigységgel.
— Ez bizony nem lehetett olcsó mulatság… — füttyentett Gergő.
Erika gondosan felsorolta az összegeket, élvezve a hatást.
— A munkadíj kifejezetten baráti — csodálkozott Gergő. — És az anyagköltség?
— Az az összeg az anyagokra ment el. Márk mindent saját kezűleg csinált, így a munkáért nem kellett fizetni. Végül is itt laknak — tette hozzá jelentőségteljesen.
— Szerencsés vagy ezzel a vejjel — mondta elgondolkodva Gergő.
Ekkor lépett be Márk, aki épp a munkából ért haza. Gergő nem győzte dicsérni a hozzáértését, Diána pedig Lilla főztjét magasztalta.
Később a két férfi kiment az udvarra.
— Beszélhetnénk egy percre? — kezdte Gergő.
— Csak nem felújítást terveztek ti is? — kérdezte Márk fáradt mosollyal.
— Nem egészen. Inkább arról, hogy miért vállalsz ennyit ingyen.
— Lilla édesanyja befogadott minket, hogy félretehessünk a saját otthonunkra.
— És sikerült gyarapodni? — kérdezett vissza Gergő kesernyésen. — Jól ismertem Lilla apját. Remek ember volt, míg össze nem házasodott Erikával. A házat ő építette, és valahogy mégis elérte, hogy egyharmad rész Lillára kerüljön. Erika mindig többre vágyott. Most sem jóindulatból segít nektek, hanem mert így kényelmesen felújíttathat.
— Nem hiszem, hogy így lenne — rázta meg a fejét Márk.
— Lehet, hogy tévedek. De ha mégsem, és jogi tanácsra lesz szükségetek, hívjatok bátran. Egyébként, ha egyszer fizetős munkát keresel, nálunk is akadna feladat. Piaci ár fölött fizetnék.
A beszélgetés napokig visszhangzott Márk fejében. Amikor egy este kinyitotta a házikó alakú dobozt, megdöbbenve látta, hogy alig maradt benne pénz. Két év takarékoskodása szinte nyomtalanul eltűnt: építőanyagokra, Erika új csizmájára, élelmiszerre. Az asszony már bevásárolni sem járt, még a saját hűtőjét is kikapcsolta. Mindent Lilla vett meg. És ha a fiatalok szerényebb árut választottak, Erika azonnal megsértődött, szemrehányást téve, hogy lánya hálátlan, és sajnálja tőle a falatot.
Néhány héttel később Márk megbetegedett. Délelőtt az ágyban feküdt, amikor a konyhából Erika hangját hallotta, amint a szomszédjával beszélget. Nem tudta, hogy a veje otthon van, így gátlástalanul fogalmazott.
— Képzeld, Krisztina, kértem Lillától egy bundát, de Márk rögtön lebeszélte róla. Micsoda szegényes alakhoz ment hozzá a lányom!
— Ugyan már, Erika, legalább ügyes kezű — próbálta enyhíteni a helyzetet a barátnő.
— Engem ez nem vigasztal. Majd ha befejezi a felújítást, útjára engedem. Találok Lillának jobbat.
— Hiszen így is szinte új házat varázsolt neked!
— A tető még hátravan, meg a lépcsőt is cserélni kell a tetőtérbe — sorolta Erika számító hangon.
— Igazán jól kijátszottad a lapjaidat — jegyezte meg irigyen Krisztina.
— Ha már így adódott, miért ne húznék hasznot belőle? — nevetett fel Erika.
Márkban forrt a düh. Most értette meg igazán, mi zajlik körülötte. Már éppen kilépett volna a szobából, amikor megszólalt a telefon.
— Lilla hív — mondta Erika, és kihangosította a készüléket. — Igen, kicsim?
A vonal túlsó végén Lilla hangja csendült fel, mit sem sejtve arról, mi történt az imént a konyhában.