Márkkal egy közös üzleti tárgyaláson ismerkedtünk meg a cégeink között. Három évvel idősebb nálam, magabiztos, lehengerlő fiatal cégvezető, és egy tehetős, befolyásos lakhnaui família egyetlen fia. A kapcsolatunk szinte felrobbant a gyorsaságától: alig fél év telt el, amikor megkérte a kezem.
Az én családom teljesen átlagos. A szüleim nyugdíjas köztisztviselők. Amikor Márk hivatalosan is megkérte a kezem, anyu örömében sírt, apu – aki ritkán mutat érzelmet – pedig először mosolygott úgy igazán, és áldását adta ránk. Mindig engedelmes, szabálykövető lány voltam, eszembe sem jutott, hogy rosszul dönthetek.
A lagzinkat Delhi egyik legelegánsabb szállodájában tartották, minden csillogott és pompázott.
Mindenki azt suttogta, milyen „jó partit” csináltam…
Pedig nem a pénz miatt mentem hozzá. Mellette biztonságban éreztem magam.
Egészen a nászéjszakáig.
Az apósom, Gábor Mehta, visszafogott, halk szavú ember benyomását keltette. Már az első találkozáskor megéreztem, hogy nem kedvel különösebben, de álmomban sem gondoltam volna, hogy az esküvő éjszakáján ilyesmit mond majd nekem.
– Én… nem értem, mire céloz, bácsi – suttogtam döbbenten.
Erősebben markolta meg a kezem, és alig hallhatóan, mintha attól félne, hogy lehallgatják, ezt mondta:
– Ne kérdezősködj. Amint kilépsz az ajtón, várni fognak rád. Ne fordulj vissza. Ennyit tehetek érted.
A tekintetében olyan rettegés ült, mintha az élete múlna azon, hogy megfogadom-e.
Aztán magamra hagyott.
Ott álltam mozdulatlanul, remegve, a fejemben kavargó kérdések özönével.
A szomszéd helyiségből Márk nevetése hallatszott; épp a barátaival beszélt telefonon, mit sem sejtve.
Úrrá lett rajtam a pánik. Fogalmam sem volt, kiben bízhatok.
Végül felhívtam az egyetlen embert, akiben sosem kellett kételkednem: a legjobb barátnőmet, Rékát.
– Megőrültél?! Az esküvőd éjszakáján akarsz megszökni? Megfenyegettek? – kiáltotta.
Mindent elmondtam neki.
Rövid csend után komolyan felelt:
– Ha az apósod mondta ezt, akkor ott tényleg nagy baj van. Indulok érted.
Tíz perccel később Réka már a hotel előcsarnokában várt.
Leszegett fejjel húztam magam után a bőröndömet, mint egy szökevény.
2:17-et mutatott az óra.
Delhi felett szemerkélt az eső.
Réka lakásán húztam meg magam.
Kikapcsoltam a telefonomat.
Harminc nem fogadott hívás anyától. Tucatnyi az anyóstól, az apósomtól és Márktól.
A félelem végigfutott rajtam, mint valami jeges áramlat.
Nem tudtam eldönteni, kitől rettegek jobban – a férjemtől vagy az egész családjától.
Reggel, amikor Réka elment dolgozni, újra bekapcsoltam a készüléket.
Üzenetek százai érkeztek: némelyik szemrehányó, más könyörgő, megint más fenyegető hangvételű volt.
Egy azonban különösen kirítt a többi közül.
Ismeretlen számról jött:
„Az apám jó ember. De nem fog tudni megmenteni. Ha visszajössz, megtudod az igazságot… vagy örökre eltűnsz.”
Ugyanezen az estén személyes üzenetet kaptam Gábor Mehtától:
„Ha még Delhiben vagy, találkozz velem. Csak egyszer. 20:00.
Café Imperial, emelet. Mindent elmondok.”
Tudtam, hogy mennem kell.
A kávézó egy csendes ódelhi mellékutcában állt, régimódi hangulattal.
Amikor felértem a recsegő falépcsőn, megláttam őt. Fáradtnak tűnt, a szeme alatt mély árkok húzódtak.
Gyorsan, szinte suttogva beszélt:
– Tudod, hogy Márk az egyetlen fiunk. De azt is tudod, hogyan halt meg az első felesége?
Mintha jég öntötték volna le a hátamat.
– Ő… volt már házas?
Bólintott.
– Senki nem mondta el neked. Két hónappal az esküvő után meghalt. A hivatalos verzió szerint leesett a lépcsőn. De mindenki tudta, hogy nem baleset volt.
Elhallgatott egy pillanatra, majd folytatta:
– Sokáig hallgattam. Most viszont muszáj beszélnem. Mert a következő te leszel.
Hideg verejték gyöngyözött a tarkómon.
Egy pendrive-ot csúsztatott az asztalon felém.
– Hangfelvétel és dokumentumok vannak rajta. Nézd meg magad. De senkinek se mutasd meg.
– Miért nem ment a rendőrségre? – kérdeztem.
Keserűen felnevetett.
– Ezzel a családdal szemben még a rendőrség sem mer lépni.
Réka lakásában remegő kézzel dugtam be az adathordozót a laptopba.
A mappában három fájl volt:
– egy nyolcperces hangfelvétel;
– beszkennelt orvosi iratok;
– egy kézzel írt jelentés, részben áthúzott sorokkal.
Először a felvételt indítottam el.
Egy női hang szólt bele – reszkető, félelemmel teli:
„Nem bírok tovább itt maradni. Amióta a…”