A könyvtárba járt át, ahol órákon keresztül ült egy félreeső fotelben, és elmerült a regényekben. Eszter semmiféle gyógykezelésen nem vett részt – a szomszéd településre ruccant át rendszeresen, hogy a gyerekkori barátnőjével töltsön pár órát. Márk a sportcentrumban ütögette a labdát, Levente pedig a saját kávézójában sakkozott és kártyázott a törzsvendégekkel.
– De ezt mind honnan szedted? – kérdeztem hitetlenkedve.
Réka vállat vont.
– Itt semmi nem marad titokban. Ez egy aprócska város, minden szem mindent észrevesz. Ráadásul én voltam az, aki a legjobban ragaszkodott ehhez a nagy családi együttléthez. De még nekem is szükségem van levegőre néha.
Egymásra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés. Talán először beszélgettünk igazán őszintén, minden mellébeszélés nélkül.
A fordulat egy szombat estén érkezett el. Kinga ünnepélyes vacsorát hirdetett, és azt ígérte, az étkezés végén végre kimondja, mi lesz a doboz sorsa. Éppen az evőeszközöket rendezgettem az asztalon, amikor éles sikoly hasított a levegőbe a vendégszoba felől.
– Nincs meg a doboz!
Az egész társaság a hang irányába rohant. Kinga a szoba közepén állt, arca vörös volt az indulattól.
– Biztos vagyok benne, hogy a komód tetejére tettem. Most pedig hűlt helye!
– Lehet, hogy máshová rakta, és egyszerűen kiment a fejéből – próbálta óvatosan Gábor.
– Nem vagyok szenilis! – csattant fel Kinga. – Valaki elvitte az engedélyem nélkül!
A levegő megfagyott. A tekintetek egymás között cikáztak. Végül Márk tört ki:
– Miért bámul mindenki rám? Komolyan azt hiszitek, hogy én loptam el? Ugyan mire mennék vele?
– Senki nem mondta, hogy te voltál – kezdte Levente, de Eszter élesen közbevágott:
– Dehogynem! Te tűnsz el állandóan. Ki tudja, nem akartad-e pénzzé tenni!
– Én tűnök el? – horkant fel Márk. – És a te háromórás „kezeléseid”? Azok mik?
– Ne próbálj rám mutogatni! – vágott vissza Eszter. – Inkább kérdezzük meg Balázst, ő merre jár folyton!
Balázs arca elsápadt.
– Ezt meg hogy érted?
– Mindenki tud a hotelről, ahol megszállsz – jelentette ki Eszter. – És Nóra szobájáról is!
Dermedt csend telepedett ránk. Levente lassan felém fordult.
– Miféle hotel?
Összeszedtem magam.
– A Fenyőligetben béreltem egy szobát, hogy nyugodtan dolgozhassak a projektemen. Nem akartam titkolni… csak halogattam a magyarázatot.
– Milyen gyakran mész oda? – kérdezte halkan.
– Szinte naponta – feleltem őszintén.
– Tudtad, hogy a bátyám is ott száll meg?
– Teljesen véletlenül találkoztunk az étteremben – szólt közbe Balázs. – Megállapodtunk, hogy nem áruljuk el egymást. Más időpontban járunk oda.
– Szégyen! – fakadt ki Kinga. – És én még azon töprengtem, kinek adjam a családi ereklyét! Remek örökösök vagytok!
– Maga sem különb – bukott ki belőlem. – Azt mondja, sétálni megy, közben a könyvtárban bújik el!
Kinga felszisszent, kezét a mellkasára szorította.
– Honnan tudod…?
– Itt senkinek sincsenek titkai – sóhajtott Réka. – Eszter a barátnőjéhez jár át, Márk teniszezik, Levente társasjátékozik a kávézóban. Valójában csak én, a gyerekek és Gábor maradunk itthon becsülettel.
– Apa sem mindig – szólalt meg váratlanul Ákos. – Ő a pajtába szokott elbújni.