— Akkor a kulcsokat valahogy juttasd el hozzám még előtte. Esetleg apa most átugorhatna értük?
— Jöhet nyugodtan, itthon vagyunk Márkkal — válaszolta Réka készségesen.
— Köszönöm, kislányom, nagy terhet vettél le a vállamról! — lelkesedett Gabriella. — Szombaton már kora délelőtt számítunk rátok a telken. Estig tart majd a mulatság!
Természetesen Márk legközelebbi rokonai sem maradtak ki a meghívottak közül.
Réka anyósa, Beáta — aki évekkel ezelőtt a leghangosabban ellenezte a nyaraló megvásárlását — most elismerően sétált végig a kertben.
— Hát ez egyszerűen csodás lett! — ámuldozott. — Nézd csak, Réka, mennyit fejlődött a hely! Tudod mit? Szerintem a jövőben mi is itt tarthatnánk a családi alkalmainkat.
Széles mozdulattal mutatott körbe.
— Ennyi vendéget simán elbír a telek. A város sincs messze, autóval alig negyven perc. És mennyi pénzt lehetne megspórolni! Nem kellene éttermet bérelni. Úgyis közeleg a születésnapom, úgyhogy ideje lenne elkezdened szervezkedni.
Réka ajkára fagyott a mosoly, de lenyelte a felháborodását. Nem szólt vissza.
Amikor az ünnepség véget ért, és a vendégek lassan készülődni kezdtek, Gabriella odalépett a lányához, és a kezébe nyomta a kulcscsomót.
— Tessék, Réka, visszaadom.
— Ugyan, anya, tartsd csak meg — legyintett Réka. — Nálunk van tartalék, csináltatunk még egy másolatot.
— Akkor nekem is jár egy! — szólt közbe Beáta, aki végighallgatta a beszélgetést. — Nem túl igazságos, hogy az egyik nagyszülőnek van kulcsa, a másiknak meg nincs.
Réka ismét hallgatott. Márk viszont megszólalt:
— Rendben, anya, készíttetünk neked is egy példányt. Pár napon belül elviszem.
Beáta jubileumát valóban a nyaralóban tartották meg. Aznap Réka megfogadta, hogy férje családját többé nem engedi ilyen feltételekkel a birtokra.
Az előkészületek oroszlánrésze rá hárult: bevásárlás, főzés, terítés, minden az ő vállát nyomta. Az ünnepelt, a lánya és a többi rokon csak estefelé érkezett, ünneplőbe öltözve, mintha egy elegáns rendezvényre jöttek volna.
Réka saját házában idegennek érezte magát. Folyton a konyhába rendelték: cserélje le a tányérokat, pótolja a salátát, hozza ki a meleg ételt. Egy falatot sem tudott nyugodtan megenni, mert mindig akadt valaki, aki utasította.
A mulatság végén a segítség szóba sem került. Beáta a lányával, a vejével és a húgával együtt sietve távozott a többiekkel, hátrahagyva a csatatérré változott kertet és konyhát. A rendrakás Rékára és Márkra maradt.
— Tudod mit, Márk — szólalt meg Réka, miközben a mosogatóban tornyosuló edénykupacot öblítette —, a te szüleid ide többé nem teszik be a lábukat.
A hangja fáradt volt, de eltökélt.
— Anyáék legalább kivették a részüket mindenből, főztek, pakoltak. A te családod viszont készen kapott mindent, és még a romokat is ránk hagyta.
Márk egy darabig csendben állt mellette, majd lassan bólintott.
— Meglepő, de most teljesen egyetértek veled… — kezdte halkan.