Réka és Márk szinte a lagzi után azonnal elhatározták, hogy amint anyagilag lehetőségük nyílik rá, vesznek egy hétvégi házat.
A rokonság részéről azonban egyetlen lelkesítő szó sem érkezett.
— Ugyan minek nektek az a földtúrás? — húzta el a száját az anyós. — Mi olyan vonzó egy nyaralóban?
Szerinte csak a pénzt viszi majd: a ház fenntartása, a kert, a veteményes mind plusz kiadás. Ráadásul állandóan ki kell járni ellenőrizni, nehogy betörjenek, és mindent széthordjanak.
— Én egész életemben városban éltem, és egy percig sem vágytam másra — tette hozzá elégedetten.
— Így van, anya — helyeselt Diána is. — Inkább félretennék a pénzt valami értelmesebb célra! Mit ad egy telek? Zöldséget, gyümölcsöt ma már bármikor lehet kapni a boltban.
Majd gúnyosan Rékához fordult:
— Ugye nem akarsz még befőzésekkel is bajlódni?
Márk ekkor közbelépett.
— Senki nem kéri, hogy fizessetek érte, vagy hogy kijárjatok oda — mondta higgadtan. — Megdolgozunk a pénzünkért, és mi döntjük el, mire költjük. Csak megosztottuk veletek a tervünket. De ebből is tanultam: talán jobb, ha bizonyos dolgokat megtartunk magunknak, ha nem akarunk céltáblává válni.
Az áhított telket végül három évvel az esküvő után sikerült megvásárolniuk. Ami a föld közepén állt, azt túlzás lett volna háznak nevezni: inkább egy roskadozó tákolmány volt, összeszögelt, korhadt deszkákból.
Újabb két esztendő ment rá az építkezésre. Külső segítségre alig számíthattak. Réka szülei néhányszor kisegítették őket némi pénzzel, majd úgy érezték, ezzel letudták a támogatást.
Amint azonban elkészült a tágas, kényelmes ház, hirtelen mindkét oldalról megszaporodtak a látogatási szándékok.
Május közepén Gabriella telefonált.
— Rékám, szeretnék engedélyt kérni — kezdte kissé óvatosan. — Arra gondoltunk, hogy édesapád születésnapját nálatok, a nyaralóban ünnepelnénk. Most szombaton lesz a jubileuma.
— Nahát, mióta lett ilyen csábító a „vidék” a városiaknak? — kérdezett vissza meglepetten Réka.
— Ne haragudj, kislányom — enyhült meg Gabriella hangja. — Tudom, eleinte elleneztük az egészet. Láttuk, milyen állapotban volt a telek, amikor megvettétek, és féltettünk benneteket. Azt hittük, túl nagy falat lesz.
Gyorsan hozzátette:
— Azért segítettünk, amikor tudtunk. Ne őrizgessük már a régi sérelmeket. Visszavonom, amit mondtam: gyönyörű lett nálatok. Friss a levegő, csend van, nem zúgnak percenként az autók, és senki sem rohan sehová.
Réka halkan sóhajtott.
— Jól van, anya, gyertek csak. Megoldjátok egyedül az előkészületeket, vagy szükségetek lesz valamire? Péntek estig dolgozom, előbb nem tudok elszabadulni.
— Ugyan, boldogulunk — felelte Gabriella magabiztosan. — Megkérem a menyeket is, hogy segítsenek, úgyis mindketten otthon vannak még a kicsikkel. Így biztosan minden rendben lesz az ünnepségre.