…autóra, egy felső kategóriás modell részleteire, amelyet kizárólag azért lízingelt, hogy lenyűgözze a külvilágot, valamint az anyja kielégíthetetlen kívánságlistájára. A lakbért, a bevásárlást, a tisztítószereket és minden egyéb hétköznapi kiadást viszont észrevétlenül én álltam.
Fogalma sem volt róla, hogy a második évemben, amikor még takarítóként dolgoztam, feltűnt valami különös a luxus testtekercselésekhez használt kozmetikumok fogyásában. Az exkluzív krémek és olajok gyanúsan gyorsan tűntek el a készletből, mintha liter számra párologtak volna el. Elkezdtem összegyűjteni a szemetesekből az üres tégelyeket, összevetettem őket a kezelési naplóval, majd egy kockás füzetben precíz kimutatást készítettem. Amikor elkészültem, szó nélkül letettem a dossziét a vezérigazgató, Gábor asztalára.
Az ősz hajú, szigorú tekintetű vezető másnap az irodájába hívatott. Nem volt bőbeszédű ember, de a kérdései pontosak voltak. Egy héten belül a SPA-részleg vezetőjét sikkasztás miatt elbocsátották, engem pedig áthelyeztek a raktárba, segédkészlet-kezelői pozícióba. Innen már nem volt megállás: hétvégenként könyvelői tanfolyamra jártam, éjszakánként Excel-táblák fölött görnyedtem. Később átkerültem az audit osztályra.
Három évvel ezelőtt azonban beütött a válság. Az „Erdei Tavak” fuldoklott az adósságban. A beszállítók követelték a pénzüket, a foglaltság vészesen alacsonyra zuhant. Gábort súlyos egészségügyi probléma döntötte le a lábáról. Abban az időszakban gyakorlatilag beköltöztem az irodájába: újratárgyaltam a szerződéseket, kíméletlenül lefaragtam a túlárazozott költségvetéseket, befektetőket kerestem. Lépésről lépésre sikerült kivezetnem a hotelt a veszteségből. Amikor Gábor belátta, hogy az állapota már nem teszi lehetővé a napi irányítást, alkut ajánlott: átveszem a teljes működtetést és az adósságterhet, cserébe többségi tulajdonrészt ruház rám.
– Emese, miért ácsorogsz ott, mint egy szobor? – rántott vissza a jelenbe Anita éles hangja. – Menj, mosd meg az arcod. Elveszed az emberek étvágyát.
Ebben a pillanatban a háttérben szóló lágy jazz hirtelen elhallgatott. A zenészek letették a hangszereiket. A terem közepén álló kis faemelvényre fellépett az est műsorvezetője, egy magas, elegáns férfi sötét öltönyben. Ujjával megkocogtatta a mikrofont.
– Hölgyeim és uraim, kérem egy pillanatra a figyelmüket – szólalt meg mély, zengő hangon. A poharak csilingelése és a beszélgetések moraja lassan elült. – Természetesen folytatjuk majd a köszöntéseket a bájos ünnepelt tiszteletére, ám előtte a szálloda vezetősége szeretne megosztani önökkel egy fontos bejelentést.
Beáta elégedetten igazított a frizuráján.
– Ó, biztos valami ajándék a háztól – suttogta a mellette ülőnek. – Mondtam is a menedzsernek, hogy ötvenfős bankett lesz. Ennyi minimum jár.
– A mai este nemcsak egy család számára különleges – folytatta a műsorvezető –, hanem az egész komplexum életében is mérföldkő. Ahogyan törzsvendégeink bizonyára tudják, az „Erdei Tavak” alapítója, Gábor nemrég úgy döntött, visszavonul az aktív munkától.
A teremben meglepett moraj futott végig.
– Szállodánk azonban új fejezethez érkezett – mosolygott a férfi, majd a mi asztalunk felé fordult. – Ma este közöttünk ül az a személy, aki az elmúlt három évben ennek a helynek a láthatatlan motorja volt. És mától hivatalosan is átveszi a kormányrudat. Kérem, fogadják szeretettel az „Erdei Tavak” új tulajdonosát és vezérigazgatóját…