– …csak a lakására fáj a foga.
– És most akkor mi lesz velem? – folytatta Márk felhevülten. – Az utcán kössek ki, vagy költözzek híd alá?
– Mi ez a hangnem? – kérdezett vissza élesen Gábor. – Teljesen elvesztetted az eszed? Az a nő nevelt fel téged, éveken át vigyázott rád, minden délutánját rád áldozta. Most meg már temetnéd is?
– Miért, szerintetek ez normális? – vágott vissza Márk. – Közel a hetvenhez esküvőt tervez? Ilyenkor már inkább az ember számot vet az életével, nem menyasszonyi csokorról álmodozik. Mindenki rajtuk fog nevetni!
– Elég volt! – csapott az asztalra Gábor úgy, hogy megcsörrentek a poharak. – Felfogod egyáltalán, mit beszélsz? Milyen jogon beszélsz így a nagyanyádról, az én édesanyámról? És mégis honnan veszed, hogy nekünk kötelességünk külön lakást biztosítani nektek? Ha családot akarsz alapítani, akkor vállald a felelősséget is érte. Keress rá pénzt, dolgozz érte. Ha önálló otthonra vágysz, bérelj vagy vegyél, de ne mástól várd el!
– Ja, persze! – kiáltotta Márk. – Ha nincs pénz, akkor inkább ne is szüljenek gyereket, igaz? Aztán amikor megszületik, egész életében hallgathatja, hogy mennyi áldozatba került. Nekem szükségem van…
– Mire van szükséged? – vágott közbe az apja. – Arra, hogy a nagymamádat kitegyük a saját lakásából, minket összezárj egy fedél alá, ti pedig kényelmesen elfoglaljátok a helyét? Hogy mi itt csendben megöregedjünk, de amikor babysitter kell vagy segítség, akkor azonnal ugorjunk? Aztán amikor már nincs ránk szükség, visszahúzódjunk a sarokba? Így képzeled? Mindent megadtunk neked, amit csak tudtunk. Volt bármiben hiányod? Kevesebbet kaptál, mint más gyerekek? Anyáddal szinte csak érted éltünk. A nagymamád pedig rajongott érted, az egyetlen unokájáért. Most pedig, amikor végre ő szeretne boldog lenni, te ezt sajnálod tőle? Nem aggastyán még, hanem egy életerős asszony.
– Boldog? Az én rovásomra? – csattant fel Márk.
– Hogy jön ez ide? – kérdezte Eszter értetlenül. – Miért a te rovásodra? A saját lakásában él, oda fogadja be azt a férfit. Annak a kisebb lakását pedig kiadják bérbe. Ebből akarnak kiegészítést.
– Akkor legalább nekem adhatná át a lakását – makacskodott Márk. – Ti mondtátok, hogy én vagyok az egyetlen unokája. Ha valakire hagynia kell valamit, hát rám kellene. Menjen férjhez, ha annyira szeretne, nevessen rajta a fél világ, de költözzön el ahhoz az öreghez, vagy menjenek ki a nyaralóba. Ott is kényelmesen lehet élni. Mi viszont fiatalok vagyunk, előttünk az élet, gyerekeket szeretnénk, jövőt építeni.
– Az előbb még azt hangoztattad, hogy akinek nincs pénze, ne vállaljon gyereket – jegyezte meg hűvösen Gábor. – Most pedig máris családot tervezel. Nem érzed az ellentmondást? Vagy hirtelen meggazdagodtál? Ha így van, semmi akadálya, vegyél magadnak lakást, és élj boldogan.
Márk duzzogva hallgatott, csak a levegőt fújta ingerülten. Egyszerűen nem értette, miért háborodtak fel ennyire a szülei, amikor szerinte teljesen ésszerű megoldást javasolt. Hiszen ő és Lilla fiatalok, előttük áll az élet, míg a szülei és a nagymamája már… és ebben a gondolatmenetben makacsul kapaszkodott tovább.