A szekrény mélyéről elővett egy vastag anyagból készült, zsinórral összehúzható táskát. Az aljára gondosan lefektette Ilona kardigánját, ráhelyezte a macskát, majd annyira húzta csak össze a száját, hogy a jószág kapjon levegőt. Ezután bezárta a lakást, és hazavitte az új lakót.
Másnap a cica szinte megállás nélkül evett. Márk beszerzett neki egy etetőtálat, de úgy tűnt, Benedek nem tud betelni: újra és újra visszatért a tálkához, mintha attól tartana, hogy egyszer csak eltűnik az étel.
– Ide figyelj, Benedek, az alom ott van a folyosón – mutatott nevetve a műanyag tálcára. A macska komolyan nézett rá, sőt mintha bólintott volna, amitől Márk még jobban elmosolyodott.
A nagymama táskáját végül elrakta a szekrénybe, de a kardigánt kivette belőle. A fürdőkád fölött többször is kirázta, és ekkor valami fémesen csörrent a zománcozott peremen. Nem gomb volt. Gyanakodva benyúlt az egyik zsebbe, majd a másikba – üresnek tűntek. Amikor kifordította a ruhadarabot, észrevett egy ügyesen felvarrt, nagyjából egy füzetlap méretű betoldást, amely szinte beleolvadt az anyagba. Első pillantásra észrevehetetlen volt, csak az találta meg, aki tudta, mit keres. A varrás alatt tapinthatóan lapult valami. A szélét nehéz volt kibontani, a szövet makacsul tartotta magát. A felső réteg alatt egy erősebb pamutzseb húzódott, több rekeszre osztva. Ezzel is eltartott egy darabig, mire hozzáfért a tartalmához. Addigra azonban már sejtette, mit rejt a titkos varrás.
– Gergő, szia! Otthon van apukád? Szuper. Átugranék hozzá pár percre.
Gergő édesapja egy ékszerész cégnél dolgozott, garanciális javításokat végzett, hétvégente pedig a közeli zálogházban vállalt munkát.
A férfi hosszasan vizsgálta az asztalra kirakott darabokat: egy díszes nyakéket, több gyűrűt különböző méretű kövekkel, fülbevalókat, aranyláncokat. Nagyítóval hajolt föléjük, időnként elismerően hümmögött.
– Honnan vannak ezek? – pillantott fel végül Márkra.
– A nagymamám hagyta rám – felelte halkan.
– Ha sikerül megfelelő vevőt találni… márpedig néhány darabra tudok is komoly érdeklődőt… – kezdte a férfi.
– Végre vehetsz egy öreg járgányt – bökte oldalba barátját Gergő vigyorogva.
Az apja szigorú tekintete azonnal elhallgattatta.
– Többről van itt szó, mint egy autóról. Ebből akár lakásra is futná. Viszont ezt a gyűrűt tedd félre – emelte fel az egyiket. – Különleges darab. Nem az értéke miatt, hanem mert finom munka. Ilyet ma már alig készítenek. Tartsd meg emlékbe. Majd egyszer add tovább a feleségednek vagy a lányodnak.
– Egy kocsi és egy lakás ára? Ezekből? – Márk nem tudta leplezni a döbbenetét.
– Ha nem hozod el hozzám, talán sosem jössz rá, mennyire fontos voltál Ilonának. A nyakék például kivételes állapotban maradt meg. Gondosan rejtsd el az egészet. Jelzek, ha megvannak a megfelelő emberek. És erről senkinek egy szót sem. Világos? – nézett rájuk jelentőségteljesen.
A két fiú némán bólintott.
Aznap éjjel Márk csak forgolódott az ágyban. Benedek váratlanul felugrott mellé, és összegömbölyödött a takarón. Márknak szokatlan volt az érzés; gyerekkorában, az édesanyja erős szőrallergiája miatt, a halakon kívül soha nem tarthattak állatot.
Arrébb húzódott, hogy helyet csináljon a macskának. Benedek mintha fel akart volna kelni, de amikor Márk végigsimított a hátán, megdermedt, majd elégedetten letelepedett.
– Aludj csak, te kardigános kandúr – mormolta félmosollyal, aztán lekapcsolta a lámpát.