A szócsata egyre kifinomultabb formát öltött: mindkét asszony a saját menyét magasztalta, mintha versenyt hirdettek volna. Eszter döbbenten hallgatta, milyen példás háziasszonyként, makulátlan rendmániásként és utolérhetetlen szakácsnőként emlegetik. Öt év házasság alatt egyszer sem hallott Melindától ennyi elismerést – most pedig csak úgy záporoztak a dicséretek.
Gábor elkapta Eszter pillantását, és szinte észrevétlenül rákacsintott, majd ártatlan hangon a vendéghez fordult:
– Gondolom, maga is elkényezteti a menyét, igaz?
Anita büszkén húzta ki magát.
– Hogyne! Nemrég egy méregdrága kozmetikai csomagot vettem neki. Hadd ragyogjon még jobban.
Melinda sem akart lemaradni.
– Én meg autót vettem Eszternek – jelentette ki, mintha csak mellékesen jegyezné meg.
Az asztalnál ülők közül többen is alig tudták visszatartani a mosolyt: Eszter, Balázs és még Gábor is. Az autóra valójában a házasságuk elején Gábor adott kölcsönt, amit már régen visszafizettek.
Eszter kezdte sejteni, mire megy ki a játék, ezért kivárta a megfelelő pillanatot, majd könnyedén közbeszólt:
– Olyan nagyszerű, hogy kifizették a fiatalok egyiptomi útját. Mi Balázzsal már régóta Thaiföldre vágyunk. Próbálok félretenni rá, de mindig közbejön valami. És hát Thaiföld azért drágább mulatság, mint Egyiptom…
– Ugyan, a fiataloknak jár egy kis világjárás – felelte Anita diadalmas mosollyal, fél szemmel Melindát figyelve. – Nem idegenek, a menyemet pedig úgy szeretem, mintha a lányom lenne.
– Milyen szerencsés a maga menye! – sóhajtott fel Eszter ártatlan arccal, mire Balázs értetlenül nézett rá.
A férje láthatóan közbe akart lépni, mert ez a fajta társalgás egyáltalán nem volt jellemző Eszterre. Ám mielőtt megszólalhatott volna, Melinda – aki már percek óta feszengve ült – hirtelen kibökte:
– Eszter is olyan nekem, mint a saját gyermekem! Meg is ajándékozom őket egy thaiföldi úttal. Már ki is néztem egy csomagot!
Alig mondta ki, Eszter felpattant, átölelte, és hálálkodni kezdett, majd lelkesen hozzátette:
– Meg is tudnánk most rögtön rendelni! Láttam, hogy épp akciós. Így még spórolnánk is.
Melinda arca egy pillanatra megfeszült. Látszott rajta, hogy legszívesebben visszavonná az ígéretét, de az asztal túlsó végéről Anita átható tekintete szegeződött rá. Másodszor is győzni akart aznap.
– Persze… rendeljük meg – erőltetett mosollyal felelte. – Csak azt nem tudom, elég lesz-e a…
– Ha kell, kipótolom – szólt közbe Gábor higgadtan. – Aztán majd visszaadod, amikor eladjuk a rózsáidat. Úgyis hamar megunod őket.
A hangja ugyan tréfásnak tűnt, de a tekintete kemény volt és kérlelhetetlen. Melinda bizonytalanul kapta el a pillantását. Mégis, mielőtt elfordult volna, haragosan Eszterre nézett.
„Most sarokba szorultál” – gondolta elégedetten Eszter. – „És pontosan tudod is. Nem is sajnállak.”
Végül Melinda tényleg kifizette az utazást Balázsnak és Eszternek. Az összeg jóval meghaladta azt, amit korábban kölcsönkért, de nem mert ellenkezni. Aznap este Eszter még kihallotta, ahogy anyósa és Gábor között feszült vita zajlik.
– Most már viseld a következményeit annak, amit összeígértél – mondta a férfi keményen. – Senki sem kényszerített rá. Talán ideje lenne abbahagyni ezeket a nevetséges versengéseket.
A történetet kiváltó rózsabokrok idővel eltűntek a kertből; senkit sem érdekeltek többé. A helyükre Gábor végre felállíthatta régóta dédelgetett tervét: egy masszív grillezőt. Melinda csendesebb lett, visszahúzódóbb, mintha a barátnőjével vívott állandó presztízsharc hirtelen értelmét vesztette volna.
„Talán most már belátja, milyen hiábavaló dolgokra szórta el a pénzt” – tűnődött Eszter enyhe iróniával. – „Ez jó lecke lesz. Aki ostoba játszmákba bonyolódik, ne csodálkozzon, ha a jutalma is hasonlóan ostoba. Előbb-utóbb minden a helyére kerül.”