– Hamarosan Anita is ideér, és majd sárgul az irigységtől, az ő rózsái a nyomába sem érnek ezeknek – dicsekedett tovább Melinda, szemében elégedett csillogással.
Ábrándos tekintettel meredt maga elé, mintha már előre látná barátnője erőltetett mosolyát és a féltékenységtől megfeszülő arcát.
Eszterben ekkor tudatosult igazán, mennyire könnyedén túllépett az anyósa azon, hogy tulajdonképpen őt károsította meg ezért a nevetséges vetélkedésért. Egy pillanatra sem jutott eszébe, hogy a saját fia családját rövidítette meg.
„Egyáltalán nem számítok neked. Csak a hiúságod fontos” – forrt benne a keserűség. – „Rendben van. Akkor majd kapnak a rózsáid egy kis különleges gondoskodást…”
Aznap este, amikor a család a nappaliban ült a tévé előtt, Eszter halkan kiosont a kertbe. A sufniban talált egy flakont valamilyen folyadékkal – meg sem nézte, mi áll a címkén –, és bőségesen locsolt belőle a bokrok tövéhez.
A következő napokban, amíg Balázs szüleinél vendégeskedtek, rendszeresen megismételte a műveletet. Nem telt bele sok idő, és a korábban üde rózsák levelei lankadni kezdtek, a szirmok hervadtan csüngtek. Eszter elégtétellel figyelte a változást. Melinda közben kétségbeesetten próbálta helyrehozni a károkat, mert közeledett Anita látogatása.
– Mi történhetett velük? – fakadt ki egy délután, miközben tanácstalanul forgatta kezében az egyik megsárgult ágat.
– Lehet, hogy a kertészkedés nem az ön igazi terepe – jegyezte meg Eszter ártatlan arccal.
Melinda gyanakvó pillantást vetett rá. Eszter alig tudta visszafojtani a mosolyát, és észre sem vette, hogy Gábor az egész jelenetet némán figyeli.
Aznap este, amikor ismét a sufniba indult, hirtelen majdnem összeütközött apósával az ajtóban. Gábor tekintete végigsiklott Eszter kipirult arcán, majd megállapodott a kezében szorongatott flakonon.
– Azt találgattam, ki járkál mostanában a tárolóban – mondta komoran. – Többre tartottalak. A feleségem rengeteget dolgozott ezekkel a virágokkal, most meg éjszakánként sem alszik az aggodalomtól.
„Úgyis mindegy már” – villant át Eszter fején.
A felgyülemlett indulat kitört belőle.
– Inkább azon kellene töprengenie, milyen képmutató és hazug Melinda! – csattant fel.
A szavak egymást követték, és rövidesen az egész történetet elmesélte apósának: a pénzt, az ígéreteket, a megaláztatást. Gábor arca előbb értetlen lett, aztán hitetlenkedő, végül szomorú felismerés ült ki rá.
– Hát, Melinda megint túl messzire ment – sóhajtott. – Tudnom kellett volna, hogy ha Anita szóba kerül, elveszíti a józan eszét. Ez a rivalizálás köztük még fiatalkorukban kezdődött… amikor mindketten engem kerülgettek.
Egy pillanatra elrévedt, majd hirtelen szigorúan Eszterre nézett.
– De te sem vagy ártatlan. Miért hallgattál eddig? Szégyellted, hogy rászedtek?
Eszter bólintott.
Gábor mély levegőt vett.
– Mostantól nincs több bosszú. Aki rosszra rosszal felel, az maga is eltorzul. Hagyd békén a virágokat. Melindával majd én beszélek. Van egy tervem – de szükségem lesz rá, hogy együttműködj.
Amikor Anita megérkezett, a rózsák már magukhoz tértek. Nem pompáztak úgy, mint korábban, de tisztességgel mutattak a kertben. A vendég mosolyogva dicsérte őket, bár a hangjában érezhető volt némi feszültség. Melinda sugárzott az elégedettségtől.
„Ha bosszankodik, akkor vesztett” – gondolta.
A jókedv vacsora közben sem hagyta el. Az ételt ezúttal Eszter készítette, mert Melinda minden idejét a kert csinosítására fordította az elmúlt napokban.
Amikor Anita megjegyezte, milyen ízletes a sült, Gábor ártatlan hangon közbeszólt:
– Gondolom, a te menyed még ennél is különlegesebben főz. Úgy hallottam, étteremben dolgozik szakácsként.
Anita, aki még nem heverte ki a kertben elszenvedett „vereséget”, kapva kapott az alkalmon.
– Természetesen! Náluk egy vacsora legalább tízfogásos, és mindegyik étel felér egy elegáns éttermi különlegességgel.
Melinda azonnal visszavágott:
– A lényeg az íz, nem a cicoma. A házias fogások verhetetlenek. Eszter húsos palacsintája például páratlan.
A levegő szinte vibrált az asztal felett, mintha egy láthatatlan labda röpködne ide-oda. Melinda és Anita újra egymásnak feszültek – ezúttal szavakkal, dicséretekbe csomagolt versengéssel.