…Onnantól már nem az volt a kérdés, elhagylak-e, hanem az, mikor lesz hozzá elég erőm.
– És szerinted ez az erő abban merült ki, hogy fél évig azon dolgoztál, miként rakj ki a saját házamból, és mindent elvegyél, ami az enyém? – tört fel Gergőből a keserű indulat.
Ildikó hangja azonban higgadt maradt.
– Nem azon gondolkodtam, hogyan tegyek tönkre. Azt próbáltam kitalálni, hogyan tudok végre tiszta lappal indulni. Nélküled. Hazugságok nélkül. Anélkül, hogy minden nap abban reménykedjem, egyszer észreveszel, megszeretsz, megbecsülsz. Ami pedig a vagyont illeti… az nem bosszú. Az elszámolás. Te magad hangoztattad, hogy minden a te pénzedből van. Akkor most én is csak a részemet viszem.
Sarkon fordult, és a nem messze parkoló autó felé indult. Gergő mozdulatlanul nézte a távolodó alakját, és először érezte igazán, milyen az, amikor belül kong az üresség.
– Meg fogod bánni! – kiáltotta utána. – Egyedül maradsz! Senkinek sem kellesz majd!
Ildikó megállt, hátrapillantott. Az arcán most először jelent meg őszinte mosoly.
– Lehet, hogy egyedül maradok, Gergő. De hidd el, még az is kevésbé fáj, mint melletted élni és közben teljesen magányosnak lenni.
Beült a kocsiba, a motor felzúgott, és hamarosan csak a piros hátsó lámpák fénye derengett az utcán.
Két hónappal később a válás hivatalosan is lezárult. Ildikó nem húzta az időt, minden papírt időben beadott. Gergő megkapta az egymillió forintos térítést a lakásrészéért, majd kiköltözött egy külvárosi, bérelt garzonba. A nyaralót is értékesítették; az ő hányada további másfél millió forintot ért.
Két és fél millió forint – papíron nem kevés pénz. Csakhogy Gergő nem számolt azzal, hogy Ildikó alaposan dokumentálta a „TechnoBuild” ügyeit. Nem fordult azonnal a hatóságokhoz, de az összegyűjtött anyag valahogyan eljutott azokhoz az ügyfelekhez, akiket korábban megkárosítottak.
Három per indult szinte egy időben. Tárgyalás tárgyalást követett, ügyvédek, szakértők, idegőrlő várakozás. A végén a bíróság hárommillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte. Gergő a váláskor kapott teljes összeget kifizette, mégis maradt félmilliós tartozása.
A vállalkozást be kellett zárni. Az üzlettárs külföldre távozott, ráhagyva minden következményt. Új állást találni szinte lehetetlennek bizonyult: Debrecenben gyorsan terjednek a hírek, és a hírneve romokban hevert.
Felhívta Rékát. Az első beszélgetésnél még felvette, de amikor bevallotta, hogy pénz nélkül maradt, a nő többé nem reagált. A lakást, amelyet neki bérelt, egy héten belül kiürítette.
Gergő a szűk albérletében ült, a szürke udvart bámulta az ablakon át, és azon tűnődött, milyen gyorsan omlott össze minden. Néhány hónapja még család, saját otthon, nyaraló, jól menő cég és szerető tartozott az életéhez. Most pedig csak csend és adósság.
Megszólalt a telefonja. Ismeretlen szám.
– Tessék?
– Jó napot kívánok, Gergő Károly? A végrehajtói irodától keresem. Nyilvántartásunk szerint fennálló tartozása van…
Fáradtan lehunyta a szemét.
Ezalatt Ildikó ugyanabban a lakásban ült a konyhaasztalnál, ahol huszonhárom év házasság telt el. Az otthon immár kizárólag az övé és Benedeké volt. Felújíttatta a falakat, lecserélte a bútorokat, és mindentől megszabadult, ami Gergőre emlékeztette.
A telefonja megremegett az asztalon. Üzenet érkezett egy barátnőjétől: „Ildi, hogy vagy? Ugye holnap este jössz?”
Mosolyogva pötyögte be a választ: „Persze. Mikorra menjek?”
Elküldte az üzenetet, majd a kikapcsolt tévé sötét képernyőjében meglátta a tükörképét. Ötvenkét éves. És előtte még annyi minden. Most először érezte, hogy az élete valóban az övé – nem kell többé félrenéznie, nem kell mentegetnie a hűtlenséget, nem kell úgy tennie, mintha minden rendben volna.
Fájt? Igen. Félt a döntéstől? Nagyon is. Sírt éjszakánként, miközben bizonyítékokat gyűjtött és készült a beszélgetésre. De végigcsinálta. Kilépett abból a körből, amelyben több mint két évtizeden át a csendes, mindent eltűrő feleség szerepét játszotta.
És most először nem szorította a gyomrát a késés miatti aggodalom. Nem alázta meg, hogy a férje kötelességtudóan teljesít, miközben máshol jár az esze. Nem kellett többé önmagának hazudnia.
Nem, nem mindenki él így. És ő sem fog már.
Ildikó felállt, az ablakhoz lépett. Tavaszi este volt, a fákon friss zöld levelek bontakoztak. Valaminek a kezdete. Egy új szakaszé. Gergő majd rendezi a saját ügyeit – neki megvolt a maga huszonhárom éve szenvedése.
Mostantól élni akar. Saját magáért.