A végösszeg így már tizenkétezer forintra rúgott havonta, pusztán a „szépségre”.
– Ez valóban nem kevés – ismerte el Gábor kelletlenül.
– Ugye? – bólintott elégedetten Renáta. – És te csak hallgatsz. Egy férjnek terelgetnie kell a feleségét, nem minden kívánságát szó nélkül teljesíteni.
Aznap este, miután az anyja elutazott, Gábor először ült le komolyan átnézni a családi kiadásokat. Tény, Lilla nem sajnálta magától a pénzt. Ugyanakkor szinte ugyanannyit keresett, mint ő, tehát nem arról volt szó, hogy csak az ő fizetését költené.
– Lilla, beszélhetnénk egy percre? – szólította meg később a férfi.
– Persze – felelte a nő, miközben a tiszta tányérokat pakolta a szekrénybe.
– Nem gondolod, hogy túl sűrűn jársz kozmetikába meg manikűrre?
Lilla megállt, és kérdőn ránézett.
– Mit értesz azon, hogy túl sűrűn?
– Hát… hetente köröm, kéthetente kozmetikus. Nem lehetne ritkábban?
– Miért tenném? – csodálkozott őszintén. – Szeretek ápolt lenni. És megengedhetjük magunknak.
– Lehetne takarékosabban is – próbálkozott óvatosan Gábor.
– Takarékosabban? – húzta össze a szemöldökét Lilla. – És te min spórolsz? A sörözéseken a barátaiddal? A horgászfelszerelésen? Vagy a garázsba vett új szerszámokon?
Gábor arca elvörösödött. A saját kiadásait sosem tekintette fölöslegesnek.
– Az más – morogta.
– Miben más? – kérdezett vissza Lilla határozottan.
– Az… férfidolog.
– Szóval az enyém nem valódi szükséglet? – hűlt ki a hangja.
– Nem ezt mondtam, csak… – akadt el Gábor, mert nem találta a megfelelő érveket.
– Értem – zárta rövidre a nő, és kiment a konyhából.
A beszélgetés után kellemetlen csend maradt köztük. Gáborban mégis ott motoszkáltak az anyja szavai. Talán tényleg igaza van? Lehet, hogy Lilla túlzásba viszi?
Idővel a megjegyzések rendszeressé váltak. Ha új rúzst vett észre a fürdőszobában, szóvá tette. Ha Lilla indulni készült a körmöshöz, már előre felsóhajtott.
– Már megint szalon? – kérdezte egy alkalommal.
– Igen – felelte röviden a nő.
– A közös költséget viszont még nem fizettük be.
– Akkor fizesd be – nézett rá értetlenül Lilla.
– Miből? Elköltötted a pénzt a szépségedre.
A nő a táskájával a kezében megmerevedett.
– Miféle pénzt? A manikűr másfél ezer forint. A rezsi nyolc. Mi köze a kettőnek egymáshoz?
– Az, hogy fölösleges dolgokra megy el – dünnyögte Gábor.
– Fölösleges? – ismételte halkan.
– Nem teljesen, de… lehetne nélküle élni.
Lilla nem válaszolt, csak elment. Gábor ott maradt, és furcsa elégedettséget érzett. Úgy hitte, végre a sarkára állt.
A győzelem azonban hamar üresnek bizonyult. Lilla visszahúzódó lett, alig szólt. És ami a legfeltűnőbb volt: többé nem kért pénzt a kozmetikára. Eleinte Gábor megkönnyebbült, később viszont gyanakodni kezdett.
– Te mostanában jársz valahová? – kérdezte, amikor észrevette a friss körmöket.
– Igen – bólintott Lilla.
– Miből fizeted?
– A sajátomból.
– De hát közös a kassza.
– Úgy látszik, mégsem teljesen – felelte nyugodtan.
Gábor nem értette, mire céloz, de nem vitatkozott tovább. A lényeg szerinte az volt, hogy a „családi pénz” nem megy el hiábavalóságokra.
Nem sokkal később azonban kiderült, hogy Lilla más területeken is új szabályokat vezetett be. Amikor Gábor megkérte, utalja át a masszőr díját, a nő megrázta a fejét.
– Erre nem adok – mondta tárgyilagosan. – Felesleges kiadás.
– Tessék? – döbbent meg a férfi.
– Te mondtad, hogy ami nem létfontosságú, arra kár költeni.
– Én a te szalonjaidra értettem!
– Én pedig a te masszőrödet értem.
– De az orvosi javaslat! – háborodott fel Gábor. – Fáj a hátam.
– Nekem meg problémás a bőröm – felelte higgadtan Lilla. – Az én kezeléseim is szakemberhez kötődnek.
– Ez nem ugyanaz!
– Miért ne lenne? Te a gerincedet kezeled, én az arcbőrömet. Mindkettő egészségügyi kérdés.
Gábor érezte, hogy kifut a lába alól a talaj, de makacsul kitartott.
– Akkor is más.
– Rendben – vont vállat Lilla. – Akkor innentől a masszázst fizeted magadnak.
Ettől kezdve minden, amit Lilla nem tartott nélkülözhetetlennek, külön tétellé vált. Az új fülhallgató? Gábor saját költségén. A baráti vacsora? Szintén. Apránként világossá vált, hogy a „közös” szó új értelmet kapott.
Egy este, amikor már a harmadik ilyen vitába futottak bele, Gábor ingerülten fordult a feleségéhez.
– Mondd meg, mi történik veled mostanában? – kérdezte feszülten.