Lilla a hálószobai tükör előtt állt, és aprólékos mozdulatokkal simította el az arckrémet az arcán. A nyári reggel még csak most bontakozott ki, de a levegő máris nehézzé vált a kánikulától. Odakint a júliusi nap könyörtelenül perzselte az aszfaltot, a lakásban azonban kellemes hűvös uralkodott a légkondicionálónak köszönhetően.
– Már megint új krém? – kérdezte Gábor az újságja mögül, fél szemmel a feleségét figyelve.
– Nem új – felelte Lilla nyugodtan. – Ugyanaz, amit múlt hónapban is használtam.
A férfi bólintott, majd visszamerült az olvasásba. Az efféle párbeszédek mindennapossá váltak náluk. Gábor időről időre rákérdezett a kiadásokra, de sosem tiltotta vagy korlátozta a feleségét. A pénz közös volt, és mindketten úgy költöttek, ahogy szükségesnek látták.
Lilla egy nagy építőipari vállalatnál dolgozott könyvelőként. Fizetése biztos és tisztességes volt. Gábor egy gyárban vállalt munkát lakatosként; valamivel kevesebbet keresett, de az ő jövedelme is stabilnak számított. Ketten együtt kényelmes életet éltek: évente egyszer elutaztak pihenni, és kisebb örömökre is futotta.
A házasságuk kezdetétől természetes volt Lilla számára, hogy a saját személyes dolgait maga fizeti. Nem Gábor kérte így, egyszerűen így érezte korrektnek. Sampon, hajbalzsam, sminktermékek, ruhák – mindezeket a saját keresetéből vásárolta. A férje ezt mindig magától értetődőnek tartotta.
– Ma megyek a manikűröshöz – jegyezte meg Lilla reggeli közben.
– Rendben – felelte Gábor, miközben vajat kent a kenyérre. – Én munka után Márkkal kimegyek a garázsba, meghallgatjuk a motort.
Átlagos beszélgetés volt, egy átlagos házaspár hétköznapi terveivel. Lilla három éve minden héten bejelentkezett a körmöshöz. A kezeinek ápoltnak kellett lenniük, főleg a munkahelyén, ahol gyakran találkozott ügyfelekkel.
Gábor korábban soha nem tett megjegyzést ezekre az alkalmakra. Sőt, büszke volt rá, hogy ilyen csinos felesége van. Lilla odafigyelt magára: hetente kétszer edzőterembe járt, rendszeresen felkereste a kozmetikust, és minőségi ruhákat hordott. Harmincöt évesen fiatalabbnak tűnt a koránál.
Az első repedés akkor jelent meg, amikor megérkezett az anyósa, Renáta, egy hétvégi látogatásra. Az asszony határozott természet volt, és nem szokta magában tartani a véleményét.
– Lilla megint szalonba készül? – kérdezte Gábortól, amikor a menye épp zuhanyozni ment.
– Igen, manikűrre – válaszolta a fia.
– Hetente? – csóválta a fejét Renáta. – Nem túlzás ez?
– Anya, ugyan már. Lilla dolgozik, megengedheti magának.
– Megengedheti, persze – mondta az asszony –, de minek ilyen sűrűn? Én egész életemben magam lakkoztam a körmöm, mégis rendben vagyok.
Gábor vállat vont. Addig eszébe sem jutott számolgatni, milyen gyakran jár a felesége szalonba.
– És azok a drága kozmetikumok! – folytatta Renáta. – Láttam a fürdőben, egy-egy tégely háromezres nagyságrendű.
– Anya, most komolyan? – felelte a férfi enyhe ingerültséggel.
– Komolyan. A pénz közös. Te dolgozol, elfáradsz, aztán elmegy ilyen hiábavalóságokra.
A beszélgetés ott lezárult, de a kétely csírája gyökeret vert Gáborban. Nem tudatosan kezdett figyelni, mégis egyre inkább feltűntek neki a kiadások. Renáta szavai ott motoszkáltak a fejében.
Való igaz, Lilla nem az olcsó termékeket választotta. Krémek, szérumok, pakolások – mind magasabb árkategóriába tartoztak. A ruhái sem voltak márkás luxuscikkek, de minőségi darabok voltak, ennek megfelelő áron.
– Miért kellett három pár nyári csizma? – kérdezte egy alkalommal Gábor, amikor meglátta az új szerzeményeket.
– Azért, mert különböző színűek – nézett rá értetlenül Lilla. – Más-más ruhához illenek.
– Egy univerzális darab nem lett volna elég?
– Elég lett volna – ismerte el a nő. – De ezek tetszettek.
Gábor nem vitatkozott tovább, mégis furcsa feszültség maradt benne. Korábban sosem zavarták a felesége vásárlásai, most viszont egyre gyakrabban érezte úgy, hogy talán túl sok megy el ilyesmire.
A következő látogatás csak rontott a helyzeten. Renáta a nyár közepén érkezett, amikor a hőség már szinte elviselhetetlen volt.
– Teljesen elkényeztetted – mondta vacsora közben Gábornak, miközben Lilla a konyhában tett-vett. – Hetente manikűr, kéthetente kozmetikus. És a lakás körül mindig akadna tennivaló.
– Milyen tennivaló? Rend van, főzni is főz – vágott vissza a fia.
– Munka mindig akad – legyintett az asszony. – Inkább számold ki, mennyit visznek el havonta ezek a szalonok.
Gábor elgondolkodott. Tényleg sosem ült le számolni. A manikűr alkalmanként másfél ezer forint, ami havonta hat ezer. A kozmetikus kéthetente három ezer forint. És ehhez jönnek még a krémek, a ruhák, az apróbb kiadások. A számok lassan kezdtek összeállni a fejében, és először érezte úgy, hogy talán ideje alaposabban is utánanézni a családi költségeknek.