A képzelete sokszor messzire sodorta: elképzelte, milyen vonásokat örökölne a gyermekük, Márk határozott tekintetét vagy az ő mosolyát.
Márk lehajtotta a fejét, ujjai idegesen túrtak a hajába. A felesége szavai mindent bonyolultabbá tettek. Gyereket továbbra sem akart, ugyanakkor képtelen lett volna faképnél hagyni egy várandós asszonyt. Fontos volt számára a társadalmi megítélése; nem viselte volna el, ha a környezete elítéli vagy felelőtlennek tartja.
Egy pillanatra átfutott rajta a gondolat: ha Eszter megszakította volna a terhességet, talán egyszerűbb lenne minden. De ezt nem mondhatta ki.
– Örülök, hogy nem tetted meg – jegyezte meg végül tétován, kerülve a nő tekintetét.
Eszter hitetlenkedve figyelte.
– Akkor miért akarsz elválni? – kérdezte halkan, de élesen.
Márk nem válaszolt azonnal. Nehezére esett bevallani, hogy a munkahelyén megismert valakit, aki iránt elsöprő érzések ébredtek benne. Rékának hívták, és mindenben különbözött Esztertől.
Öntörvényű, szenvedélyes nő volt, aki valósággal berobbant az irodába, és pillanatok alatt magára vonta a teljes jogi osztály figyelmét – azt az osztályét, amelyet Márk vezetett. Ő sem maradt közömbös.
Kapcsolatuk eleinte csipkelődő ellenszenvvel indult, majd fokozatosan forró vonzalommá alakult. Ez az adok-kapok új izgalmat vitt Márk mindennapjaiba, olyasmit, amit a házasságából már régóta hiányolt. Rékával rádöbbent, hogy talán sosem volt igazán elementáris szenvedély közte és Eszter között; kapcsolatukat inkább a kölcsönös rokonszenv és a tisztelet tartotta össze, amely az évek során megkopott.
A határt azonban még nem lépte át. Flört, néhány munka utáni találkozó – ennél több nem történt. Réka világossá tette: amíg Márk nem rendezi a magánéletét, addig nem engedi közelebb magához.
Ezért szánta rá magát a válás gondolatára, bár nem egyik napról a másikra.
– Teljesen eltávolodtunk egymástól – kezdte sablonosan. – Úgy érzem, a házasságunk kifulladt, és csak teher mindkettőnknek.
Még saját fülének is üresen csengett a magyarázat. Eszter keserűen elhúzta a száját.
– Nem lenne egyszerűbb bevallani, hogy van valakid? – vágott vissza.
– Nincs senkim – sóhajtott Márk.
Részben igazat mondott.
Hosszú ideig beszélgettek, újra és újra ugyanazokat a köröket futva, próbálva megfejteni, merre tovább. Márk végül kijelentette, hogy a gyermek miatt kész fenntartani a család látszatát, még akkor is, ha sosem vágyott apaságra. A rangja, a becsülete és az a kép, amelyet a világnak mutatni akart, erősebbnek bizonyult a saját vágyainál. Elhatározta, hogy elfojtja a Réka iránti érzéseit, és mindent megtesz a házasság megmentéséért.
Eszterben azonban ellentmondásos érzések kavarogtak: pontosan tudta, hogy idegenekké váltak egymás számára, mégis rettegett attól, milyen jövő vár rájuk, ha csupán kötelességből maradnak együtt.