– Gyermeket várok – bukott ki Eszter száján remegő hangon.
– El akarok válni – mondta ki ezzel egy időben Márk, mintha csak egy rég begyakorolt mondatot ismételne.
– Tessék? Mit mondtál? – Eszter tért magához először a döbbenetből.
A válás szó hallatán azonnal háttérbe szorult benne minden más, még az is, amit az előbb olyan nehezen mert bevallani. Soha, egyetlen pillanatra sem feltételezte, hogy a férje fejében efféle gondolat megfordulhat.
Késő estére járt. A házaspár a vacsoraasztalnál ült, az étel csábító illata betöltötte a konyhát, mégsem nyúlt egyikük sem a tányérjához. A levegő szinte vibrált a kimondatlan szavaktól.
Mindketten feszültek voltak. Fontos bejelentésre készültek, de egyikük sem találta a bátorságot, hogy elsőként törje meg a csendet.
„Most vagy soha. Ki kell mondanom, különben gyáva vagyok” – zakatolt Márk fejében.
„Csak két szó… Nem halogathatom tovább. Tudnia kell” – ismételgette magában Eszter.
Amikor végre rászánták magukat, egyszerre szólaltak meg. A hangjuk összecsengett, a tartalom azonban ég és föld volt.
– Gyermeket várok – suttogta Eszter.
– Válni akarok – felelte Márk ugyanabban a pillanatban.
Hosszú másodpercekig némán nézték egymást, próbálva feldolgozni a hallottakat.
– Ne haragudj… mit is mondtál? – kérdezte végül Eszter, miközben a szíve vadul vert.
A férfi megrázta a fejét.
– Semmi. Felejtsd el… most már lényegtelen – mondta gyorsan. – Amit te mondtál, az mindent megváltoztat. Hányadik hónapban vagy?
Eszter mély levegőt vett, és ösztönösen a hasára tette a kezét, mintha védené azt, ami még alig látható. Tudta, hogy a kérdéseit nem fogja annyiban hagyni, de most előbb válaszolnia kellett.
– A harmadikban – felelte lehajtott fejjel.
Karcsú alkata és az utóbbi időben viselt bő ruhái eddig teljesen elrejtették az állapotát – nemcsak a külvilág, hanem Márk elől is.
A férfi arca megfeszült, szeme elkerekedett.
– És ezt csak most közlöd velem? – kérdezte szemrehányó hangon, karba tett kézzel.
Eszter keserűen elmosolyodott.
– Pontosan tudtam, hogy nem akarsz gyereket – mondta halkan. – Fogalmam sem volt, mit tegyek. Rengeteget vívódtam.
Egy pillanatra elhallgatott, majd erőt véve magán folytatta:
– Még időpontot is kértem egy megszakításra. De nem mentem el. Egyszerűen képtelen voltam rá.
Ez nem túlzás volt. Márk mindig is a munkájának élt. Már az esküvő előtt világossá tette, hogy az apaság nem szerepel a tervei között.
Hét évvel ezelőtt ez Esztert sem zavarta. Akkoriban ő sem vágyott anyaságra, sőt, úgy gondolta, teljes életet lehet élni gyermek nélkül is.
Az idő azonban lassan átformálta a gondolatait. Egyre gyakrabban kapta azon magát, hogy idegen kisgyermekeket figyel a parkban, és akaratlanul is elképzeli, milyen lenne, ha neki is… És ezek a gondolatok most már nem hagyták nyugodni.