A kollégák azt is suttogták, hogy Gábor a válása óta teljesen magába fordult, szinte remeteként él.
— Nős volt? Erről sosem hallottam — csodálkozott Réka.
— Még az egyetemen házasodott meg. Aztán a felesége lecserélte egy „ígéretesebb” férfira — érkezett a válasz.
Nem csoda, hogy amikor Réka szabadságot kért az esküvője miatt, a főnöke nem tudta megállni egy csípős megjegyzés nélkül.
— Remélem, tisztában van vele, mire vállalkozik — mondta hűvös hangsúllyal.
Réka és Márk három éven át tették félre a pénzt, hogy vehessenek egy kis házat a város szélén. Négy hónappal korábban Réka örökséghez jutott a nagymamája után, és úgy döntöttek, nem halogatják tovább a terveiket: megveszik az otthont, és egybekelnek.
A vételár nagyobb részét Réka állta, gyakorlatilag az egész örökségét beletette. Úgy érezte, megéri az áldozatot, mert a közös jövő, a kandalló melletti esték és a családi béke minden pénzt felülír.
Az esküvő napján már majdnem elkészült a sminkje, amikor benyitott hozzá Levente, Márk barátja és egyben a tanú.
— Ezt add át Márknak… vagy inkább nézd meg te — mondta, és egy iratgyűjtőt nyújtott át neki.
— Micsoda?
— A ház papírjai. Végre bejegyezték. Márk aggódott, hogy nem készülnek el időben.
Réka ujjongva kapta ki a kezéből, és hálából puszit nyomott Levente arcára.
— Köszönöm, igazi barát vagy!
Eredetileg fele-fele arányban akarták bejegyeztetni az ingatlant, és így is adták be a kérelmet, de az ügyintézés valamiért elhúzódott. Mindketten idegesek voltak emiatt.
Réka azonban nem bírta ki, azonnal kinyitotta a mappát, és átfutotta a sorokat.
Ahogy haladt előre a szövegben, az öröme lassan elpárolgott, helyét döbbent csend vette át.
— Márk, ezt magyarázd meg — szólalt meg később, amikor kettesben maradtak. — A ház Benedek nevén van — a hangja megremegett.
Márk elsápadt, de gyorsan összeszedte magát.
— Réka, kérlek… ez csak formaság. Tudod, manapság bármi megtörténhet. Válás, pereskedés… Így biztonságosabb.
— Biztonságosabb? — tört ki belőle. — Minden megtakarításomat beletettem! A nagyobb részt én fizettem! Te pedig ellenem biztosítod magad?
A férfi közelebb lépett, át akarta ölelni.
— Drágám, ez túl van lihegve. Csak védeni akartam minket.
— Minket? — nézett rá hitetlenkedve.
— Szeretlek, erre megesküszöm! Nem az számít, kinek a nevén van az ingatlan.
— De igen, számít. Most mondtad ki, hogy nem bízol a házasságunkban. Megállapodtunk valamiben, te pedig a hátam mögött másként intézted. Akkor mi értelme az esküvőnek?
Egy hirtelen mozdulattal letépte a fátylát, és a földre hajította. A hajába tűzött rózsaszirmok szétszóródtak a parkettán.
— Elég volt. Nem csinálom tovább!
Márk megragadta a kezét.
— Réka, gondold át! Ez csak egy ház!
— Nem. Ez lett volna a mi otthonunk. Nemcsak pénzt, hanem hitet és reményt is beletettem.
— Attól még a miénk marad. Csak papíron Benedeké. Mi fogunk ott élni.
Réka keserűen felnevetett.
— És majd mi fizetjük a törlesztőt is, igaz? — kérdezte, miközben kirántotta a kezét a férfi szorításából.