— Ez meg micsoda? Kérdezem, mi ez? — Réka kilépett a folyosóra, ujjai között idegesen gyűrve a kék dossziét.
— Miért csapsz ekkora zajt? Mindent elmagyarázok — Márk szinte elé ugrott, testével próbálta takarni menyasszonyát, miközben finoman, de határozottan visszaterelte a szobába, ahol egy perccel korábban még a sminkes az esküvői smink utolsó simításait végezte. — Fogalmam sincs, hogyan került hozzád. Ezt csak az esküvő után kellett volna megtudnod.
A kozmetikus zavartan pillantott rájuk, majd szó nélkül felkapta a bőröndjét, és sietve elhagyta a helyiséget. Semmi kedve nem volt tanúja lenni egy kibontakozó veszekedésnek.
Réka a fátylát igazgatta a tükör előtt. Szíve hevesen vert, üteme összecsengett azzal az esküvői indulóval, amelyet halkan dúdolgatott magában, s amely hamarosan valóban felcsendül majd.
Már csak egy óra választotta el a szertartástól. Behunyta a szemét, és elmosolyodott. A nap, amelyről annyit álmodott, végre elérkezett.
Márk minden szempontból tökéletes társnak tűnt: figyelmes volt, magabiztos, és határozott elképzelései voltak a jövőről. Az egyetem befejezése után, első munkahelyén ismerkedtek meg. A férfi a szomszédos osztályon dolgozott, és akkor állt Réka mellé igazán, amikor a főnök állandó kritikái miatt a lány már a felmondáson gondolkodott. Szinte minden alkalom, amikor Gábor irodájába hívatta, könnyekkel végződött.
— Megint hibázott — dördült rá rendszerint Gábor.
— Miért nem külön fájlban küldte el? — faggatta szigorúan, amikor a statisztikai jelentést a többi részleg anyagával együtt továbbította.
— Ez egyszerűen kibírhatatlan — zokogta Réka egy alkalommal az iroda előtti parkban. Ekkor lépett oda hozzá Márk, és némán átnyújtott neki egy pohár kávét.
— A főnök? — kérdezte együttérzően. A lány bólintott.
— Nála ez megszokott. Bezzeg előtte Benedek vezette az osztályt, ő igazán emberséges volt.
— Azt hiszem, felmondok — szipogta Réka.
— Ugyan már! Csak szőrszálhasogató. Viszont a fizetés kiemelkedő. Találsz ennél jobbat a városban?
Való igaz, a munka önmagában tetszett neki, és szakmailag is sokat jelentett — ha Gábor nem nehezítette volna meg a mindennapokat.
— Teljesen érzéketlen, érted? Mintha nem is léteznének emberi gyengeségek! Pedig alig hat évvel idősebb nálunk.
— Pontosan hattal — pontosított Márk. — De ez még nem ok arra, hogy hátat fordíts mindennek.
Attól a beszélgetéstől kezdve egyre több időt töltöttek együtt. A barátságuk lassan szerelemmé mélyült, végül az összeköltözés mellett döntöttek.
És míg Réka magánélete harmonikusan alakult, a munkahelyén a légkör napról napra feszültebbé vált, Gábor egyre aprólékosabban kereste rajta a hibát.
— Biztos azért ilyen, mert nincs saját élete — jegyezte meg nevetve Márk, majd hozzátette, hogy a részlegükön sokan ugyanezt gondolják róla.