Hideg fejjel, már-már érzelemmentesen dolgoztam tovább, mint egy sebész, aki nem tétovázik, amikor el kell távolítania az elfertőződött részt. Autóbiztosítás? Megszüntetve. Márk következő félévi tandíja? Törölve. A szépségszalon rendszeres utalása? Tiltólistára került.
Amikor az unokám bankkártyájához értem, amely az én számlámhoz volt kapcsolva, egy pillanatra megállt a kezem. Márk tizenhat éves. Nem ő tehet róla, hogy ilyen szülők mellett nő fel… vagy talán mégis?
Eszembe jutott, amikor egy hete beugrott hozzám. Köszönni is alig köszönt, csak odavetette: „Mama, dobj már egy ötöst, mennénk a srácokkal vízipipázni.” Amikor pedig megkértem, hogy vigye le a szemetet, fintorogva válaszolt: „Ugyan már, mama, márkás cipő van rajtam.”
A kijelzőn a „Kártya zárolása” opcióra böktem. Indoklás: „Adatmódosítás.” Kár, hogy nincs olyan rubrika, hogy „megszűnt a bizalom”.
Húsz perc múlva végeztem. A számlámon ott maradt az az összeg, amely másnap reggelre szétszóródott volna mások zsebébe. Most nem megy sehova.
Kikapcsoltam a tabletet, lefőztem egy erős bergamottos teát, és leültem az ablak mellé. Nyugalom volt bennem. Tudtam, nem kell sokáig várni.
Az első hívás egy órán belül befutott. Nóra neve villogott a kijelzőn. Nem vettem fel.
Utána Gergő próbálkozott. Ötször egymás után.
Majd záporozni kezdtek az üzenetek.
„Hajnalka, nem megy át a futár kifizetése, nézd meg a kártyát!”
„Anya, alszol? Azonnal hívj vissza, a bank valami hibát jelez!”
„Mama! Itt állok a pénztárnál, elutasította a terminál! Ez mi?!”
Komótosan befejeztem a teát, elmostam a csészét, szárazra töröltem, és visszatettem a helyére. A rend nemcsak a fiókokban fontos.
Másnap reggel kilenckor megszólalt a csengő. Sejtettem, hogy jönni fognak. Ma volt a jelzálog levonásának napja.
Ajtót nyitottam. Gergő állt ott, gyűrött arccal, félrecsúszott nyakkendővel. Mellette Nóra toporgott, kezében egy táskával, amely többet ért, mint három havi nyugdíjam.
– Anya! – lépett be Gergő úgy, hogy a cipőjét sem törölte le. – Miért nem veszed fel a telefont? Majdnem megőrültünk!
– Szervusz, fiam. Szervusz, Nóra. A cipőt levehetitek.
– Most komolyan a cipő a fontos? – csattant fel a menyem. – Hajnalka, kaptam egy sms-t, hogy a casco megszűnt díjhátralék miatt! Gergő jelzálogszámlája üres! A bank már hívott, késedelmi kamatot számolnak!
Nyugodtan besétáltam a nappaliba, és leültem a kedvenc fotelomba.
– Tudom – feleltem halkan. – Én állítottam le mindent.
Dermedt csend telepedett a szobára. Az óra kattogása szinte visszhangzott, Nóra zihálása betöltötte a teret.
– Hogyhogy… leállítottad? – roskadt le Gergő a kanapéra. – Anya, ez valami vicc? Minden kiadásunk be van tervezve. Tudod, hogy most visszaesett az üzlet… Mi arra számítottunk, hogy te állod a hátunkat.