Még mindig ott motoszkált benne az érzés, hogy mostantól valóban nyugodtabb időszak következhet.
– Min gondolkodsz ennyire? – kérdezte hirtelen Márk, kizökkentve őt.
Lilla összerezzent. Észre sem vette, mennyire elmerült az emlékeiben.
– Semmi különös… csak eszembe jutott pár dolog. De te nagyon sápadt vagy.
– Csak kimerültem. Elég feszített napom volt – felelte Márk, majd felállt az asztaltól, megnyújtózott, és egy nagyot ásított.
– Akkor menj, pihenj le – sóhajtott Lilla. – A mosogatást majd elintézem.
Amikor végzett a konyhában, és benézett a nappaliba, Márk már a kanapén ült a halkan duruzsoló tévé előtt. Hátradőlt, feje oldalra billent – elaludt.
– Márk, gyere be a hálóba – rázta meg gyengéden a vállát.
A férfi felpillantott, hunyorogva nézett rá.
– Azt hiszem, elszundítottam. Ma valahogy teljesen szétestem.
– Nem csak hiszed. Menj aludni, én is megyek mindjárt.
Márk megdörzsölte a szemét, felállt, adott egy puszit Lilla arcára, majd eltűnt a hálószobában.
Lilla még körbejárta a házat, ellenőrizte az ajtókat, lekapcsolta a villanyokat. A zuhany alatt hosszabban állt, mint szokott, mintha a meleg víz lemoshatná róla a nap fáradtságát. Mire belépett a hálóba, Márk már mélyen aludt. Csendben levetkőzött, leoltotta az éjjeli lámpát, és bebújt mellé a takaró alá. A férfi oldalára fordult, de nem ébredt fel. Néhány perc múlva Lilla is álomba merült.
Az éjszaka közepén furcsa, rekedt hangra riadt fel. Olyan volt, mintha valaki levegő után kapkodna. Márk teste nyugtalanul rándult a matracon.
– Márk! Mi történt? Márk! – kiáltotta rémülten.
Felkapcsolta a lámpát. A látványtól megdermedt: a férfi arca vörös volt, szemei kidülledtek, mellkasa kapkodva emelkedett. Fel akart ülni, de hirtelen lezuhant az ágyról, és mozdulatlanul maradt.
Lilla azonnal utána vetette magát, rázta, szólítgatta, de nem reagált. Nem lélegzett.
Kétségbeesetten rohant a nappaliba a telefonért. Tárcsázta a mentőket. Foglalt jelzés. Újra próbálta. Ismét csak a rövid sípolás. Átváltott a segélyhívóra – ugyanaz.
– Ez nem lehet igaz! – remegett a keze, a gondolatai összevissza cikáztak. Segítenie kellett, de nem tudta, hogyan.
Sorban hívta a kollégáit, ismerőseit, könyörgött, hogy próbálják meg ők is a mentőket. Valaki csak eléri őket.
Papucsban és köntösben – fogalma sem volt, mikor kapta magára – kiviharzott az utcára. A szomszéd kerítésének kapuját ököllel verte, közben folyamatosan nyomta a csengőt.
A kutya vadul ugatni kezdett, az ablakokban fény gyúlt, és nem sokkal később Gergő jelent meg az ajtóban.
– Ki az? Mi történt?
– Én vagyok… Lilla… – alig jöttek ki a szavak a száján. – Márk… valami baj van…
Eszter is kilépett mögötte.
– Nem tudom elérni a mentőket – hadarta Lilla. – Kérem, segítsenek, Márknak nagyon rosszul lett.
– Nyitva van az ajtótok? – kérdezte Gergő.
– Igen, igen… – vacogott Lilla, egész testében reszketve. – Siessenek!
– Menj be vele, adj neki valami nyugtatót – szólt vissza a feleségének Gergő, és már futott is át a szomszéd házhoz.
– Legalább vegyél fel kabátot! – kiáltott utána Eszter, de ő csak legyintett.
Lilla zokogva próbálta összefoglalni, mi történt: hogyan riadt fel, hogyan zuhant le Márk az ágyról.
A lépcső tetején megjelent a szomszédék kamasz fia, pizsamában.
– Anya, mi van? – kérdezte álmosan.
– Semmi dolgod itt, menj vissza aludni – küldte vissza Eszter.
– Ugye nem halt meg? Hiszen még csak negyvennégy éves… sosem volt komoly baja, még megfázni is alig szokott – ismételgette Lilla kétségbeesetten, mintha ettől megváltozhatna a valóság.
Végre felsivított a sziréna hangja az utcában. Valakinek sikerült elérnie a mentőket. Lilla kiszaladt a ház elé, majd vissza, amikor látta, hogy a mentősök már bent vannak. Néhány perc múlva a hálószoba felől léptek ki – hordágyon hozták le Márkot a lépcsőn, tetőtől talpig fehér lepedővel letakarva.
– Nem! – sikoltott fel Lilla, és a hordágy felé rohant, de valaki erősen visszatartotta.
– Nyugodj meg… szükséged lesz még az erődre – suttogta Gergő, miközben átölelte.
Lilla kiszabadulni próbált, csapkodott, zokogása fájdalmas üvöltésbe fordult.
– Azonnal meghalt… ugye nem…? – lihegte. – Ilyen nincs… ez nem történhet meg… mondják, hogy ez nem igaz…