A döntést már meghoztad. Most rajtam a sor.
Lilla nem csapott zajt maga körül. Nem vádaskodott tovább, nem rendezett jelenetet. Csendben elkezdett csomagolni, kivett egy kis albérletet, és beadta a válókeresetet. Márk kétségbeesetten hívogatta, üzenetekkel bombázta, ígérgette, hogy mindent másképp csinál majd. De Lilla szíve addigra megkeményedett.
– Elkéstél, Márk – mondta fáradt nyugalommal. – Te az édesanyád mellett döntöttél. Én most végre magam mellett döntök.
Amikor Emese értesült a válásról, dührohamot kapott.
– Hogy volt képes erre? Hát semmi hála nincs benne? – háborgott.
Lillát azonban meglepő könnyűség járta át. Mintha egy mázsás teher gördült volna le a mellkasáról. „Inkább fájdalmas befejezés, mint végtelen szenvedés” – gondolta, miközben az ügyvéd irodájában aláírta a papírokat.
A fordulat egészen váratlanul érkezett. Emese, amikor rádöbbent, hogy a fia valóban egyedül maradhat, hirtelen visszakozott.
– Kisfiam – szólította meg bizonytalanul, az előkötő szélét gyűrögetve –, lehet, hogy túl messzire mentünk? Lilla rendes lány…
Márk hitetlenkedve nézett rá.
– Most komolyan mondod? Nemrég még hálátlannak és számítónak nevezted.
Emese zavartan lesütötte a szemét.
– Elragadtattam magam… – sóhajtotta. – Féltem, Márk. Attól rettegtem, hogy elveszítelek, és öregkoromra magamra maradok.
A férfi némán emésztette a hallottakat. Anyja pedig folytatta:
– Írassuk át a nyaralót a nevedre. Biztos, ami biztos.
– Miért nem mondtad ezt korábban? – kérdezte halkan Márk. – Megértettük volna.
– Büszkeség – felelte Emese keserűen. – Ostoba büszkeség.
Márk átölelte az anyját, és gombóc nőtt a torkában. Tényleg majdnem elveszítette a feleségét félreértések és kimondatlan félelmek miatt?
Az utolsó pillanatban sikerült visszavonni a válást. Amikor Lilla meglátta a hivatalos iratokat a nyaralóról, amely immár Márk nevén szerepelt, könnyek szöktek a szemébe.
– Te szerencsétlen – nevetett sírva. – De szeretlek.
Új alapokra helyezték a kapcsolatukat.
Az első közös ebéd a nyaralóban feszélyezett hangulatban telt. Emese alig mert megszólalni, Lilla udvarias mosollyal próbálta oldani a csendet. Aztán lassan oldódni kezdett a levegő.
– Tudjátok – szólalt meg egyszer csak Emese –, mindig is vágytam egy lányra…
Lilla meglepetten pillantott rá.
– Komolyan?
– Igen – bólintott az asszony. – Talán… megpróbálhatnánk újrakezdeni?
Attól a naptól kezdve béke költözött a nyaraló falai közé. Emese már csak akkor ment, ha hívták, a kerti sütéseket pedig együtt készítették, nevetve, összhangban.
A szomszédok pedig csodálkozva figyelték a változást. Ki gondolta volna, hogy ennyi viszály után ilyen fordulat is lehetséges?