A következő pillanatban már ruhák repültek a bőröndbe, gyűrötten, összehajtogatás nélkül. Lilla nem finomkodott: ami a keze ügyébe került, azt dühösen belegyömöszölte.
– Megmondanád, mit művelsz? – torpant meg Márk az ajtóban, teljesen ledöbbenve a jelenettől.
– Azt, amit már régen meg kellett volna tennem! – vágta oda Lilla, miközben egy újabb blúzt tuszkolt a csomagba. – Egy hét. Ennyit kapsz. Vagy rendezed a nyaraló ügyét, vagy beadom a válópert. Világos?
– Ugyan már, Lillám… – próbált közelebb lépni Márk, de a nő kinyújtott karral megállította.
– Ne merészelj lecsillapítani! – szeme szinte szikrázott az indulattól. – Elegem van abból, hogy a saját házamban vendégnek érezzem magam. Dönts: az anyád vagy én.
Márk szólásra nyitotta a száját, de Lilla nem hagyta.
– És ne próbálj üres ígéretekkel lerázni. Látni akarom a papírokat. Kézzel fogható bizonyítékot. Ha nem… – olyan erővel csapta le a bőrönd fedelét, hogy a férfi összerezzent – … akkor tekints úgy rám, mintha már el is mentem volna.
A következő napok ködösen teltek. Márk váltig állította, hogy mindent elintézett, de a dokumentumokat mindig valami ürüggyel nem mutatta meg – hol a banki széfben voltak, hol épp „nem volt alkalom” elhozni őket.
– Hát ennyire nem bízol bennem? – kérdezte sértődötten.
Lilla szeretett volna hinni neki. Őszintén próbálta elnyomni a kételyt, de belül egyre erősebben motoszkált a gyanú.
Aztán elérkezett az a bizonyos vasárnap.
Lilla bevásárlásból tért haza, és a verandán idilli jelenet fogadta: Márk és Emese teáztak, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
– Ó, Lillácska! – csapta össze a kezét Emese. – Épp arról beszélgetünk a fiammal, hová kerülhetne az új pavilon a kertben. Ugye nincs kifogásod ellene?
Lilla szinte megszédült. Nincs kifogása? Miféle döntések születnek itt a háta mögött?
– Márk, beszélnünk kell. Most – szűrte a fogai között.
Amint becsukódott mögöttük a hálószoba ajtaja, kitört belőle a felgyülemlett feszültség.
– Ez meg mi akar lenni? Azt mondtad, mindent rendeztél!
– Én… – kezdte volna Márk, de Lilla közbevágott.
– Ne hazudj tovább! Semmit sem írattál át, igaz?
A férfi arca elsápadt.
– Lilla, próbáld megérteni…
– Mit? Hogy képtelen vagy kiállni mellettem? Hogy még mindig az anyád szava az első?
– Ne beszélj így róla! – csattant fel Márk.
– Nahát, mégis tudsz határozott lenni – jegyezte meg gúnyosan Lilla. – Kár, hogy csak akkor, ha Emesét kell megvédened, nem a feleségedet.
– Ő annyi mindent tett értem… – mondta a férfi szinte könyörögve.
– És én? – kérdezte Lilla halkan. – Én mit jelentek neked?
Súlyos csend ereszkedett közéjük.
– Tudod mit – szólalt meg végül Lilla, hangjában fáradt elszántsággal –, te már meghoztad a döntésed.