– Egyáltalán felfogod, mit műveltél? – csuklott el Lilla hangja. – Évekig robotoltunk, kuporgattunk minden fillért, erre te…
– Lillus, kérlek, bocsáss meg! – könyörgött Márk. – Helyrehozom, esküszöm, mindent elrendezek!
– Helyrehozod? – Lilla gyanakvóan összeszűkítette a szemét. – Rendben. Akkor bizonyíts. Vagy átíratod a nyaralót közös névre, vagy én be sem teszem oda többet a lábam. Költözz oda az anyukáddal, ha ő fontosabb nálam!
Ezzel sarkon fordult, és kiviharzott a szobából, Márkot pedig ott hagyta tanácstalanul, mint akiből kiszaladt a levegő.
Két hét telt el. Lilla abban bízott, hogy az ultimátuma végre észhez téríti a férjét, de hiába reménykedett. Szombat reggel csörömpölésre riadt fel: edények csattogtak a konyhában.
„Ne már… megint?” – futott át az agyán, miközben magára kapta a köntösét.
A tűzhelynél Emese sürgölődött, és egy régi slágert dúdolt jókedvűen.
– Nahát, felébredt a menyecske! – trillázta vidáman. – Gondoltam, megleplek benneteket egy kis reggelivel.
Lilla állkapcsa megfeszült.
– Emese, legalább szólhatott volna előre…
– Ugyan miért? – csodálkozott az anyós. – A fiam házában vagyok, oda jövök, amikor akarok.
Lilla némán töltött magának kávét, és komolyan eljátszott a gondolattal, hogy valami erősebbet is önt bele.
Estére már majd szétvetette az ideg. Emese egész nap dirigált a konyhában, ráadásul délutánra még a barátnőit is áthívta egy „kis grillezésre”.
– Márk! – sziszegte Lilla, amikor végre sikerült behúznia a férjét a hálószobába. – Mi folyik itt?
– Anya kérte… – hebegte Márk.
– Kérte? – Lilla felcsattant. – És neked eszedbe sem jutott nemet mondani?
Ebben a pillanatban kopogás nélkül kivágódott az ajtó, és Emese dugta be a fejét.
– Gyertek már! Nóra olyan vicceket mesél, hogy majd’ megpukkadtok a nevetéstől!
Lilla mély levegőt vett, hogy ne robbanjon.
– Emese, éppen beszélgetünk.
– Jaj, drágám, ráértek még! – legyintett az asszony. – Előttetek az élet.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
– Elég volt! – csattant fel Lilla. – Ez a mi otthonunk, a mi nyaralónk, és nem fogom tűrni, hogy…
– A tietek? – vágott közbe Emese gúnyos mosollyal. – Belestél már a papírokba, kedvesem?
Dermedt csend telepedett a szobára. Lilla lassan a falfehér Márkra nézett.
– Szóval így állunk? – kérdezte halkan, de jeges éllel a hangjában. – Akkor, Márk, ideje lesz négyszemközt beszélnünk.
Azzal beviharzott a hálóba. Dühösen rántotta elő az ágy alól a bőröndöt, és reszkető kézzel kezdte kihúzni a fiókokat.