— Abból a pár fillérből, amit a feleséged elől dugdosol? — folytatta Emese éles hangon. — Édes fiam… komolyan a vécépapíron kuporgatsz, hogy vehess egy rozoga, használt járgányt? Aztán majd úgy pózolsz benne, mint az utak császára?
— Ez befektetés! — vágta rá Márk sértődötten.
— Befektetés? — csattant fel újra, mintha a szó külön bosszantotta volna.
— Az igazi befektetés Nóra, aki még mindig eltűr téged a saját lakásában, te szerencsétlen — zárta le Emese a vitát metsző nyugalommal. Aztán felém fordult, és elmosolyodott. — Nórikám, ez a torta mennyei lett.
Márk azonnal nyúlt volna egy szeletért, de határozott, mégis higgadt mozdulattal keresztbe tettem előtte a vajazókést.
— Ötszáz forint, Márk. Vagy marad a száraz perec.
— Most komolyan? A saját férjedtől kérsz pénzt? Ráadásul anyám előtt?
— A piac törvényei kemények, drágám. A villa használata plusz ötven.
Arca vörösbe borult, felkapott egy perecet, és dühösen kiviharzott a konyhából.
— Hisztérikus alkat — jegyezte meg Emese békésen. — Tiszta apja. Az is örökké a „tőkét” gyűjtögette, míg egy szép napon egy bőrönd alsóneművel hazaküldtem az anyjához. Tarts ki, kislányom. Hamarosan jön a következő felvonás: „megsértődtem, és inkább megfagyok, csak hogy igazam legyen”.
Két hét múlva a kísérlet látványos eredményt hozott. Márk lefogyott, beesett az arca, de a makacssága változatlan maradt. Gyűrött ruhákban járt-kelt — hiszen a mosópor és az öblítő is az én költségem volt —, olcsó dezodor illata lengte körül, és olyan tekintettel méregetett, mint egy sarokba szorított kutya, aki közben farkasnak képzeli magát.
A végkifejlet péntek este érkezett el. Fáradtan értem haza a munkából, ám jókedvűen: prémiumot kaptam. Az asztalon meglepetés fogadott — egy csokor fonnyadozó szegfű és egy üveg „Szovjetszkoje” pezsgő, amitől már a látvány is gyomorégést ígért.
Márk az asztalnál ült, arcán diadalmas mosollyal, mintha telitalálata lett volna a lottón.
— Nóra, ülj le. Fontos dolgot kell megbeszélnünk. Úgy döntöttem, enyhítek a spóroláson… Hajlandó vagyok beszállni a közös kasszába… — hatásszünetet tartott — havi ötezer forinttal élelmiszerre.
Végigmértem őt, majd a hervadt virágokat és a nosztalgikus pezsgőt.
— Ötezer? — kérdeztem hűvösen. — Igazán nagyvonalú ajánlat. Csakhogy van egy apró részlet.
A táskámból elővettem egy gondosan összekészített mappát, benne egy kinyomtatott Excel-táblázattal.
— Ez meg micsoda? — húzta össze a szemét gyanakodva.
— A te kis kimutatásod. Szoba bérleti díja a belvárosban — figyelembe véve, hogy a nappalit és a konyhát is állandóan használod — 25 000 forint. Rezsi, különös tekintettel a negyvenperces zuhanyzásokra — 5 000. Takarítási költség, mivel mindent én csinálok — 3 000. Összesen havi 33 000 forint. Két hétre számolva 16 500, plusz a háztartási gépek amortizációja…
Márk arca falfehérré vált.
— Te… te most komolyan számlát nyújtasz be nekem ezért? — hebegte döbbenten.