Márk félrevonult a nappali sarkába, és halkan, de nem eléggé halkan beszélt a telefonba. A hívás rövid volt, mégis minden szó élesen eljutott Rékához.
— Igen, persze. Amint elintézzük a papírokat, már megyünk is pecázni. Legalább Réka is láthatja, hogy a férje volán mögött ül.
Réka mozdulatlanná dermedt. A gyomra görcsbe rándult. Tehát nem munkához kell az autó. Nem új kezdethez. Hanem hétvégi horgászathoz és hivalkodáshoz. Valami végleg elszakadt benne.
— Horgászni? — kérdezte élesen, a hangjában csípős gúny vibrált. — Ezért az egész cirkusz? Nem állás miatt? Nem a családért?
Márk lassan megfordult. Az arca elsápadt.
— Leskelődtél utánam? — csattant fel.
— Nem leskelődtem. Egyszerűen hallottam, amit mondtál — felelte Réka keményen. — Azt hallottam, hogy megint a közös pénzünkből akarsz finanszírozni egy újabb hóbortot, csak hogy férfinak érezd magad. Én pedig dolgozzak látástól vakulásig, hogy te villoghass a barátaid előtt?
— Fogalmad sincs, miről beszélsz! — emelte fel a hangját Márk. — Ez az egyetlen esélyem, hogy visszaszerezzem önmagam. Azt akarod, hogy megint a gyárban robotoljak aprópénzért?
— Igen, azt akarom — vágta rá azonnal. — Mert az tisztességes munka. És még mindig több, mint az én fizetésemen élősködni. Elég volt, Márk. Nem leszek tovább a hátországod. Ha autót szeretnél, teremtsd elő az árát.
— Te parancsolgatsz nekem? — lépett közelebb fenyegetően.
Réka felemelte a kezét, megálljt intve.
— Igen. Mert mostantól nem hagyom, hogy te és az anyád kihasználjatok. Évek óta én oldom meg a gondjaitokat. Ennek vége. És ha azt hiszed, hogy fenyegetéssel ráveszel, hogy aláírjam azt a hitelt, tévedsz.
— Akkor elmegyek — vetette oda Márk, a tekintete az ajtóra villant, de nem mozdult. Mintha arra várna, hogy Réka könyörögni kezdjen.
Réka hallgatott.
— Hallod? Elmegyek! — csapta be hangosabban az ajtót, de ő arca rezzenéstelen maradt.
A szomszéd szobában újság zizegett. Ildikó jelent meg a küszöbön, felháborodástól eltorzult arccal.
— Mit művelsz? Szétszaggatod a családot! — támadt Rékára. — Így beszélsz a férjeddel? Kötelességed támogatni!
Réka lassan felemelte a tekintetét, és meglepően nyugodtan válaszolt:
— Nem kötelességem. Csak megszokták, hogy mindent én intézek el. Hogy mindig én alkalmazkodom. Ennek itt és most vége.
Ildikó dühösen kiviharzott, az ajtó csattanása után szinte fájdalmas csend telepedett a lakásra. Réka leült a kanapéra. A mellkasában már nem a szorongás, hanem valami új, szilárd erő feszült.
A dohányzóasztalon heverő borítékra tévedt a pillantása — a tanfolyam prospektusa volt benne. A döntés lassan, de visszafordíthatatlanul körvonalazódott benne.
Aznap este leült a számítógép elé. Ujjai enyhén remegtek, miközben beírta a képzés honlapjának címét. A monitoron élénk színek és biztató mondatok villantak fel: „Tedd meg az első lépést az álmaid felé.” Mély levegőt vett, majd rákattintott a „Jelentkezem” gombra. Ebbe az egyetlen mozdulatba belesűrítette az évek alatt felgyülemlett fáradtságát és elfojtott keserűségét.
Egy hét múlva megérkezett az első tananyag. Amikor kivette a postaládából, alig hitte el, hogy valóban belevágott. Leült az asztalhoz, kinyitotta a füzetét, és terveket kezdett készíteni.
A nyugalom azonban nem tartott sokáig.
— Ez most komoly? — Márk állt az ajtóban, és gúnyosan méregette az asztalon heverő papírokat. — Mostantól üzletasszony leszel?
— Igen — felelte Réka csendesen, de rendíthetetlenül, és egyenesen a szemébe nézett.
— Micsoda ostobaság! Nincs pénzünk a te hóbortjaidra! — azzal felkapta a tanfolyam borítékját. — Inkább az autóra költötted volna, annak legalább lenne értelme!
Réka felállt, és határozott mozdulattal kivette a kezéből.
— Ez az én pénzem. Megdolgoztam érte. És arra fordítom, ami nekem fontos.
— Neked fontos? — nevetett fel keserűen. — És a család? Az számít egyáltalán? Vagy csak magaddal törődsz?
— Évekig csak veletek törődtem — válaszolta higgadtan. — Veled. Az anyáddal. Mindig mindenki más előrébb való volt nálam. De ennek most vége.
— Vége? — Márk ledobta a dzsekijét az asztalra. — Nélkülem semmit sem érsz. Meg fogod még bánni.
Réka bólintott.
— Lehet — mondta csendesen, és közben végig megőrizte a nyugalmát.